Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Törvényerőre emelt olasz munkaerő-piaci reformot remél felmutatni az e heti uniós csúcson Mario Monti. A szakértői kormány feje a múlt hét közepén fordult felhívással a pártokhoz, gyorsítsák fel a márciusban beterjesztett változások parlamenti jóváhagyását, hogy az európai partnerek nyugtázhassák az előrehaladást − erre végül ígéretet is kapott a legfontosabb politikai erőktől. Ez nem ment simán, hiszen nagyjából tíz hónap múlva választások lesznek Olaszországban és most már mindenki arra is játszik. A politikusoknak azonban azzal is számolniuk kell, hogy ha elbuktatják a szakértői kormány népszerűtlen intézkedéseit, akkor a súlyos adósságterhet cipelő Olaszország is elbukhat, ők pedig lemondhatnak a hatalom visszaszerzéséről. A jobboldali Szabadság Párt (PdL) vezetője, Angelino Alfano azzal ígérte meg pártja támogatását, hogy most utoljára teszik meg ezt úgy, hogy nem teljesítik az ő feltételeiket − a pártot egykor gründoló Silvio Berlusconi pedig elérkezettnek látta az időt olyan figyelmeztetésekre, hogy a PdL nélkül nincs többsége a szakértői csapatnak, sőt akár még ő is visszatérhet a politika élére.
A reform jelenlegi formájában amúgy nem forgatja fel gyökerestül a merev olasz munkaerőpiacot. Némileg megkönnyíti az elbocsátásokat (ez most szinte lehetetlen a 15 fősnél nagyobb vállalatoknál), valamelyest javít az állásukat elvesztők helyzetén, emellett nem támogatja az ideiglenes foglalkoztatási formákat − számos elemző szerint ez csekély változás. A szakszervezetek viszont így is hevesen ellenzik, mert félnek az elbocsátások megugrásától, a munkaadói szervezetek úgyszintén, mert ők meg költségeik növekedésétől tartanak a határozatlan időre szóló szerződések előtérbe kerülése nyomán. A kritikákat Monti azzal igyekezett lecsillapítani, hogy felhívásában megígérte: a munkaerő-piaci reformok elfogadása után gyorsan törvényeket hoznak a nyugdíjrendszer, a szociális ellátások és a vállalatok járulékterhei ügyében is.
Az olasz kötvénypiac, valamint az euró megmentése érdekében tett lépései, illetve javaslatai miatt külföldön nagy megbecsülésnek örvendő Montinak nemcsak uniós kollégái előtt kell prezentálnia valamit a csúcson, hanem onnan is haza kellene vinnie valamit, aminek láttán parlamenti támogatói elhiszik, hogy megéri vállalni a belső feszültségeket. Ha az olasz kormány továbbra is csak a megszorításokkal tud operálni és se a növekedést nem tudja beindítani, se abban nem ér el eredményeket, hogy a szakadék szélén álló euróországok rendszerszintű támogatást kapjanak, akkor a mai pártpolitikusok nem sok jóra számíthatnak: támogatásuk hanyatlik − együtt a szakértői kormányéval −, a program nélküli protestpártoké viszont erősödik.
A szakszervezetek mindenesetre évtizedes rutinjuk szerint reagálnak a változásokra: több tízezres demonstrációkkal, közlekedési sztrájkokkal tiltakoznak a már bent lévőket védő munkajog megváltoztatása ellen, a reform parlamenti jóváhagyásának napjaira − keddre és szerdára − részleges munkabeszüntetéseket, illetve római tüntetést szerveznek. Pedig legújabban elég kemény bírálatot kaptak német részről: a Der Spiegel e heti száma szerint \"az olasz állami szklerózis\" felelősei a szakszervezetek, amelyek csak arra figyelnek, hogy senki ne nyúljon a jövedelmeikhez. Az Olaszországot máskor is ostorozó Jan Fleischauer úgy látja, az olaszok többsége nincs tudatában a saját felelősségének és ha baj van, \"szaladnak a mamához\" − jelen esetben Angela Merkelhez −, ahelyett hogy végre a szakszervezetek hatalmának megtörésével indítanák be gazdaságukat.
