A korábbi gyorsbecslésnél valamivel kevésbé volt mély a holland recesszió a tavalyi utolsó negyedévben, ám így is egyre több az aggasztó jel az országgal kapcsolatban − a Citigroup szerint ezért már Hollandia sem tartozik az eurózóna magországaihoz. A GDP 0,6 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest, ami egy tized százalékponttal jobb a korábbi becslésnél, de így is rosszabb a harmadik negyedéves, 0,4 százalékos zsugorodásnál, ráadásul ezzel technikailag is recesszióba csúszott Hollandia. Elsősorban a közel 1 százalékkal visszaeső fogyasztás húzta vissza a gazdaságot, ami komoly dilemma elé állítja a holland kormányt. A negatív növekedés miatt módosítani kellene a költségvetésen, mivel csak további megszorításokkal lehetne tartani az előírt 3 százalékos költségvetési deficitet − ezzel viszont a Dél-Európából jól ismert lefelé vezető recessziós spirál fenyegetné Hollandiát is. A Citigroup szerint a kötvénypiacokon az ország már le is szakadt két eurózónás AAA-besorolású társától, Németországtól és Finnországtól.
