BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Közös orosz-szerb gázbank alakul

A Gazprom és a szerb gázmonopólium még az idén közös bankot alapít a két cég szerbiai projektjeinek finanszírozására – jelentették be egy szakmai fórumon.

2012. március 12. hétfő, 14:41

A Srbijagas szerb gáztársaság és az orosz Gazprom együtt alakít bankot közös szerbiai projektjeik finanszírozására - jelentette be Dusan Bajatovics, a belgrádi monopólium vezérigazgatója. A tervek szerint az új bank még idén, de biztosan a májusi parlamenti választások után megalakul.

Az ezzel kapcsolatos valamennyi formaságot már elintézték, kész a megállapodás tervezete is, ami a belgrádi kormány jóváhagyására vár, ezen a téren azonban semmilyen problémára nem számítanak.

A két cég már 2010 óta együttműködik a Déli Áramlat szerbiai szakaszának megépítésében. A 400 kilométeres vezeték építési költségét 1,8 milliárd euróra becsülik.

Az első, előkészítő szakasza a beruházásnak, ami elsősorban a tervezést jelenti, és 60-70 millió euróba kerül, májusig befejeződik, és november-decemberben elkezdik az építést. Már tavaly novemberben elkészültek Szerbiában a két vállalat együttműködésével a szükséges földalatti gáztározók, amelyek 450 millió köbméter gáz befogadására alkalmasak, és napi 5 millió köbméteres forgalom lebonyolítására képesek - írta a lengyel Onet.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet