Portugáliáról a jelek szerint lemondtak a piacok, hiába indultak csökkenésnek az utóbbi egy hónapban az olasz, a spanyol és az ír hozamok is. Az elemzők ezt azzal magyarázzák, hogy idővel szükségszerű lesz egy második portugál IMF-hitelcsomag, és ezért a befektetők egyre jobban aggódnak, hogy a magánbefektetőknek a görögországihoz hasonló kötvénylejárat-átütemezéssel kapcsolatos leírásokra lesz szükség. Az ötéves portugál kötvényekre kötött cds-ügyletek felára kedden 13 bázisponttal, 1270 pontra ugrott a Markit szerint, ami hétfő után tegnap újabb rekordot jelentett. A tízéves kötvények hozama pedig ugyan kismértékben mérséklődött a hétfői rekord után, ám továbbra is rendkívül magasan, 13,73 százalékos hozam mellett jutna hitelhez az ország a tőkepiacokról, ha nem lenne ez a lehetőség elzárva az ország előtt tavaly tavasz óta.
Elemzők szerint ezt a kötvényhozam- és cds-ugrást már nem lehet önmagában azzal magyarázni, hogy a Standard & Poor\'s bóvlira minősítette múlt héten a portugál adósságokat. Emiatt ugyan számos szabályvezérelt intézményi befektető kényszerülhetett arra, hogy megszabaduljon portugál papírjaitól, ám ehhez hasonló mértékben növelte a nyomást, hogy a piacon egyre inkább a görög esettel való párhuzamosságokat látnak Portugália esetében. Mindkét ország makrogazdasági helyzete hasonló volt az eurózónán belül − tehát a közös monetáris politika súlyos versenyképesség-vesztést okozott −, és hiába tűnik a portugál kormány és a közszféra jóval hitelesebbnek, a költségvetési politika pedig prudensebbnek, a növekedési kilátások olyan gyengék, hogy kevés elemző tartja elképzelhetőnek a jókorára duzzadt államadósság \"kinövekedését\". Bár idén már fedezve vannak a portugál kormány kiadásai, ám jövő szeptemberben 9 milliárd euró hitelt kell továbbgörgetnie − ha addig nem tud visszajutni a pénzpiacokra, akkor jöhet az új IMF-hitel.
