Súlyos csalódást okozott a legnagyobb európai ipari konglomerátum, a Siemens: nagyot esett a profit és az új megrendelések is zuhantak. Az egész európai ipar barométerének tartott német vállalat első pénzügyi negyedévében mindössze 1,6 milliárd euró üzemi profitot ért el, ami félmilliárd euróval marad el az elemzői konszenzustól, az egy évvel korábbinál pedig 23 százalékkal kevesebb. A csalódás mértékét jelzi, hogy a Reutersnek nyilatkozó legborúlátóbb elemző is 1,9 milliárd eurót várt. A Siemens nettó profitja a várakozásoknak megfelelően esett 1,4 milliárd euróra az egy évvel korábbi 1,7 milliárd euró után, miközben az árbevétel 17,6 milliárd euróról 17,9 milliárdra emelkedett. Az eredményt az eurózóna válságával gyengülő keresleten kívül lehúzta néhány egyszeri tétel könyvelése is: az északi-tengeri szélerőműveket összekötő hálózattal kapcsolatos munkákkal késik a vállalat, ami 203 millió eurós mínuszt okozott a negyedben, miközben az egészségügyi részleg szerkezetátalakítása 72 millió euróba, a német vonatrendelések csúszása pedig 69 millió euróba került. Különösen kiábrándító a jövőbeli kilátásokra nézve, hogy a beérkező új megrendelések 5 százalékos csökkenést mutattak. Más kérdés, hogy a cég még mindig hatalmas rendelésállománnyal rendelkezik, ezért a profitfigyelmeztetés ezúttal elmaradt. A vállalatvezetés kommentárja mindazonáltal nem volt túl optimista, hiszen a cég komolyan számol az elhúzódó európai recesszió lehetőségével.
