Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
− Régen előzte meg akkora várakozás az Európai Központi Bank (ECB) kormányzó tanácsának ülését, mint a holnap esedékest: nyolc év után új elnök vezeti le, a november elsején hivatalba lépett Mario Draghi személyében. A váltás még akkor is nagy jelentőségű esemény volna, ha nem ilyen időkben kerülne rá sor − de Draghinak nem adatik meg az, ami elődjének, Jean-Claude Trichet-nek, aki négy évig békében irányíthatta a monetáris politikát, csak aztán kellett átváltania válságkezelő üzemmódba. Az olasz jegybank éléről érkező elnöknek jó néhány követelménynek kell egyszerre megfelelnie: természetesen első számú feladata, hogy őrködjön az eurózóna árstabilitása fölött, de mára legalább ilyen fontossá vált, hogy megőrizze az ECB függetlenségét − miközben a politikusok tehetetlensége, illetve az eurózóna \"rendszerhibái\" miatt mára gyakorlatilag ez maradt az egyetlen európai szintű intézmény, amely úgy-ahogy képes beavatkozni az eurót lassan felmorzsoló piaci folyamatokba.
Alapesetben holnap arról kellene döntenie a kormányzó tanácsnak, hogy az idei két, egyenként 0,25 százalékpontos emelés után hozzányúljanak-e az 1,50 százalékos irányadó kamathoz. A piacok ma úgy kalkulálnak, hogy az ECB az év végéig legalább egy 0,25 százalékpontos vágást hajt végre, hiszen az eurózónában lassul a növekedés, fenyeget egy újabb hitelszűke, ráadásul a világ meghatározó jegybankjai jóval alacsonyabb alapkamatot tartanak érvényben. Ezzel együtt az elemzők zöme arra számít, hogy Draghi nem lazítással \"köszön be\", már csak azért sem, mert sokan még mindig felemlegetik, hogy személyében egy olasz került az ECB élére − azok pedig nem tudják kézben tartani az inflációt. Segíthet ebben az ECB múlt heti jelentése is: szeptemberben 2,5 százalékkal bővült a hitelezés az eurózóna magánszektorában, 16 milliárd euróval többet helyeztek ki a bankok, mint augusztusban. Az M3 pénzmennyiség kínálata annualizáltan 3,1 százalékkal nőtt, szemben az előző havi 2,7 százalékkal, illetve a Reuters 2,9 százalékos elemzői konszenzusával. Mindez azt mutatja, hogy (még) nem zárultak el a pénzcsapok, az ECB és új elnöke kivárhat decemberig, amikor már több adat is alátámaszthatja, hogy tényleg gyengül-e a növekedés. A másik oldalról nézve pedig az is jobban látszódhat, hogy mennyire indult be az infláció, amely szeptemberben elérte a 3 százalékot − ez nemcsak jóval magasabb az ECB \"kicsivel 2 százalék alatti\" célszámánál, hanem hároméves csúcs is.
Az ECB új elnökének azt is jeleznie kell első sajtóértekezletén, miként folytatja a jegybank az európai adósságválság kezelését, miután az október 27-i EU-csúcson elfogadott intézkedésekkel legfeljebb időt nyertek a politikusok. Draghi már a csúcs idején jelezte, hogy folytatni akarja a kötvényvásárlásokat − ami az olasz állampapírhozamokat is segített eddig féken tartani −, de ehhez még lehet egy-két szava a kormányzó tanácsnak is, amelynek két német tagja részben épp e politika elleni tiltakozásul mondott le tisztségéről.
Sokak szerint persze az lenne az igazi, ha az ECB elkezdene igazi jegybankként viselkedni, úgy, mint a Federal Reserve vagy a Bank of England, és nagyszabású mennyiségi lazítási programot hirdetne, nemcsak szükség esetén vásárolgatná a bajban levő országok kötvényeit, hanem nekiállna pénzt nyomtatni és felvásárolni, amit csak kell. Ezzel a jegybank egymaga építhetné ki azt a tűzfalat, amelyet a mostani, minden euróország jóváhagyását igénylő mechanizmus miatt szinte lehetetlen időben felhúzni.
napi
