Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Döntsék el végre, mit csinálnak − követelték szinte kórusban a hét végén az olasz kormánytól tekintélyes megszólalók, miután követhetetlenné vált, hogyan változik az augusztus közepén rendeleti úton elfogadott megszorító csomag. A mai formájában 45,5 milliárd eurós intézkedési tervet a parlamentnek szeptember végéig kellene jóváhagynia, de módosításokat is eszközölhetnek közben − az eredeti tervben Olaszországban szokatlanul kemény lépések is szerepeltek, a magas jövedelműekre kivetendő szolidaritási adótól a közigazgatási rendszer drasztikus csökkentéséig (Napi Gazdaság, 2011. augusztus 15.). A Silvio Berlusconi-féle Szabadság Népe párt, illetve koalíciós partnere, az Északi Liga közti huzavona, valamint az érintettek ellenállása nyomán kirobbant vitákat a miniszterelnök egy hete azzal próbálta lezárni, hogy közölte: felülvizsgálják a csomagot, egyebek közt kiveszik belőle a szolidaritási adót. Ezt követően naponta érkeztek ellentmondásos hírek az intézkedések módosulásáról, minek folytán ismét megingott a bizalom, a tízéves olasz kötvények hozama pénteken 331 bázisponttal volt a hasonló németeké fölött − ez a legnagyobb spread azóta, hogy az Európai Központi Bank (ECB) augusztus 8-án elkezdett olasz kötvényeket vásárolni a piacok lecsillapítása érdekében.
Ekkor már az ECB elnöke, Jean-Claude Trichet is jónak látta megszólalni: a vezető olasz gazdasági napilapnak, az Il Sole-24 Orénak adott, az egész európai válsághelyzettel foglalkozó interjújában hangsúlyozta, a Róma által augusztus elején megígért intézkedések rendkívül fontosak a deficit gyors csökkentése és az olasz gazdaság rugalmasabbá tétele szempontjából. Alapvető kérdés, hogy a bejelentett célt, vagyis az államháztartás rendbetételét megerősítsék és konkretizálják − tette hozzá Trichet, aki lényegében ugyanezt elmondta szombaton, az olaszországi Cernobbióban tartott éves konferencián is (itt az olasz üzleti élet vezetői gyűlnek össze minden évben, néhány nemzetközi nagyágyúval együtt). Az ECB elnöke itt már élesebb szavakkal sürgette, hogy erősítsék meg Olaszország stratégiáját, illetve annak hitelességét, de még mindig belül maradt a kötelező jegybankári diplomácián. A legelismertebb olasz közgazdászok közé tartozó, egykor nagy tekintélyű uniós biztos Mario Monti nyíltabban fogalmazva jelentette ki, hogy országában gyorsan meg kellene hozni világos és világosan kommunikált intézkedéseket, a válság guru Nouriel Roubini pedig egyenesen arra szólította fel az olaszokat, hogy szakértői kormány felállításával legyenek úrrá a politikusok által (is) generált nehézségeken.
A sok sürgetésnek elsősorban nem az az oka, hogy önmagában Olaszország problémáit viselnék ennyire a szívükön a nemzetközi gazdaság vezető szereplői, sokkal inkább az, hogy tudják: ha a piaci támadások miatt bedől az olasz állampapírpiac, az egész Európát, rajta keresztül a fél világot magával ránthatja. Az olasz kormány, benne a tekintélyét még úgy-ahogy megőrző gazdasági miniszter, Giulio Tremonti részéről mindazonáltal csak annyi hangzott el a hét végén, hogy nem kell izgulni, meglesz a megszorító csomag, változatlan mértékben − legfeljebb mégiscsak megemelik az áfát, amit Tremonti eddig nemigen támogatott.
