Kína bruttó hazai terméke az idei év első felében megelőzte Japánét, exportteljesítmény tekintetében pedig Németországot taszította le az eddigi világelsőségéről. Az év kétségtelenül Kínáról szólt: az összes nagyobb nyugati vállalat - a feldolgozóipartól a pénzügyi szektorig - itt akarta megvetni a lábát, ide áramlott a legtöbb tőke, és néhány fenyegető jel ellenére a hosszú távú növekedés esélyei is jók, olyannyira, hogy a gazdasági elemzők világszerte immár a kínai fogyasztástól várják a globális gazdasági növekedés beindulását. Az egész évben várhatóan 9,8 százalékkal növekvő kínai gazdaság nagyjából 500 milliárd dollárral gyarapodott, miközben az amerikai gazdaság bizonytalankodott, Európát pedig az adósságválság húzta le. A Világbank legfrissebb országértékelése szerint az utóbbi évek rohamos fejlődésével olyan erőssé váltak az ország gazdasági fundamentumai, hogy a világgazdaság fékezése sem vált ki komolyabb sokkot.
Az év nagy részében azonban éppen a világ többi része által túl gyorsnak tartott kínai növekedés váltotta ki a legnagyobb vitákat: az amerikai gazdaságdiplomácia egész évben rendületlenül támadta a kínaiakat azzal, hogy az ország szándékos beavatkozásokkal tartja alacsonyan a jüan árfolyamát, amivel a kínai feldolgozóipar jóval versenyképesebbé válik az exportpiacokon, mint egyébként lenne. Ez kétségtelenül így van, hiszen a kínai jegybank nem független a kormányzati gazdaságirányítástól, és a gazdasági elemzők csak a deviza alulértékeltségének mértékén, nem annak tényén vitatkoznak. Van igazság azonban abban is, amivel a kínaiak védekezni szoktak: a kínai társadalomban meglévő feszültségek könnyen kipattanhatnának, ha lassulna a mostani rohamos növekedés. A rendkívül laza amerikai és európai monetáris politika miatt pedig folyamatosan gigantikus mennyiségű tőke áramlik Kínába, ami számos veszéllyel jár: egyre többen beszélnek egy, a jövőben várhatóan sok gondot okozó kínai ingatlanbuborékról, és a kínai jegybank egyre inkább az infláció féken tartására koncentrál.
