Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Bár a legkényesebb kérdésekben, például a kiotói jegyzőkönyv kiterjesztésében nem sikerült megállapodni, a kéthetes cancúni tárgyalások után a részt vevő diplomaták nagy igyekezettel próbálnak eredményeket felmutatni. A 193 ország által aláírt - nem kötelező erejű - zárónyilatkozatba számos konkrét vállalás is bekerült: ilyen például a szegényebb országokat és a tisztább technológiák transzferét 2020-tól évente 100 milliárd dollárral segítő Zöld Alap létrehozása, valamint az esőerdők védelmét szolgáló új programok beindítására tett vállalás, igaz, a finanszírozás mindkét esetben homályban maradt. Nem egyértelmű az ipari forradalom előtti idők átlaghőmérsékletéhez képest legfeljebb 2 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés céljának érvényesítése sem, hiszen ehhez kötelező erejű széndioxidemisszió-csökkentési kvótákban kellett volna megállapodni. Egyes fejlődő országok - többek között a tengerszint emelkedése által létükben fenyegetett kis szigetországok szövetsége (AOSIS) - szerint legfeljebb 1,5 fokos hőmérséklet-emelkedés tolerálható, a 2 fokos távlati célt pedig már a koppenhágai deklaráció is tartalmazta.
Különösen azért lett volna sürgető a kiotói jegyzőkönyvvel kapcsolatos megállapodás, mert annak első fordulója - amely az aláíró országokat az 1990 előtti széndioxid-kibocsátási szinthez képest 5,2 százalékos csökkentésre kényszeríti a 2008-2012 közötti időszakban, ám nem terjed ki a két legnagyobb szennyezőre, az Egyesült Államokra és Kínára - két év múlva véget ér; a cancúni konferencia azonban a jövő évi, dél-afrikai Durbanban tartani tervezett klímatalálkozóra halasztotta a folytatást. Japán, Kanada és Oroszország új, az összes jelentős gazdaságot magában foglaló egyezményt követelt a tárgyalásokon a kiotói meghosszabbítása helyett, a feltörekvő országok szerint a múltbeli széndioxid-kibocsátást hangsúlyosabban kell figyelembe venni, az indiai és a kínai álláspont pedig a hosszú távú szennyezéscsökkentési célok megjelölését is ellenzi. Az Európai Unió eközben külön úton jár: 2020-ig várhatóan eléri saját 20 százalékos emisszió-visszafogási célját, ezt azonban nem készülnek még ambiciózusabbá tenni, ha más országok nem csatlakoznak. A csúcstalálkozó után megszólaló résztvevők közül sokan hangot adtak csalódottságuknak, ám a legtöbben a többoldalú tárgyalások folytatódása miatt mégis sikerről, a dél-afrikai klímacsúcsot előkészítő jelentős előrehaladásról beszéltek.
A piacokon is ellentmondásos fogadtatásra talált a találkozó: miközben a londoni tőzsdén tegnap, a cancúni tárgyalások zárását követő első kereskedési napon 1,8 százalékkal, tonnánként 15,03 euróra drágultak a 2011 decemberére vonatkozó széndioxid-kibocsátási jogok, addig a kínai Huaneng Renewables Corp. - az ország harmadik legnagyobb szélenergia-vállalata - éppen a klímacsúcs kudarcára hivatkozva állt el az 1,3 milliárd dollárosra becsült tőzsdei bevezetésétől. (A Yuanta Research Reuters által idézett hongkongi elemzője szerint az átfogó környezetvédelmi megállapodás elmaradása általában is elriasztja a befektetőket a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó kínai cégektől.)
Az elemzők megosztottságát jelzi, hogy a Bloombeg New Energy Finance szakértői szerint a csúcs megítélése az emissziós jogok piacának szempontjából inkább pozitív, hiszen a várakozások eleve alacsonyak voltak, és a multilaterális nemzetközi tárgyalások legalább nem feneklettek meg teljes mértékben. Az igazi megoldás az üzleti világ intenzívebb bevonása és érdekeltté tétele - véli Yvo de Boer, a KPMG tanácsadója, a tavalyi koppenhágai tárgyalások idején az éghajlat-változási keretegyezmény (UNFCCC) főtitkára. A kínai és az amerikai ellenkezést szerinte csupán a tisztább technológiákban rejlő üzleti potenciál felismerése tudná megváltoztatni, és ezért érdemes lenne a vállalati lobbistákat közvetlenül bevonni a tárgyalási folyamatokba - kérdés, hogy a tárgyalásokat folyamatosan tiltakozással kísérő globális civilmozgalmak mennyire tartanák elfogadhatónak az üzleti érdekek további térnyerését.
