A brit Robert Geoffrey Edwards kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a szervezeten kívüli (in vitro) megtermékenyítés módszerének kifejlesztéséért - jelentette be tegnap a svéd Karolinska Intézet. A döntőbizottság indoklása szerint a most 85 éves brit fiziológus és 1988-ban elhunyt kutatótársa, a nőgyógyász Patrick Steptoe munkája eredményeként született az első "lombikbébi", illetve vált lehetővé a szerte a világon az összes pár több mint 10 százalékát érintő meddőség kezelése. A Cambridge-i Egyetemen kutató Edwards és Steptoe 1968-ban dolgozta ki a petesejtek testen kívüli megtermékenyítésének módszerét, majd 1972-ben kezdtek el embriókat beültetni terméketlen anyák méhébe. Számos, nagyrészt magánadományokból finanszírozott sikertelen kísérlet után 1978-ban született meg az első "lombikbébi", Louise Brown, az esemény nemcsak a médiában lett szenzáció, hanem komoly orvosi és etikai viták, egyházi aggályok középpontjába is került - egyesek szerint ezért is tartott ennyi ideig, amíg Nobel-díj lett a dologból. Sokan kételkedtek abban is, hogy az in vitro fogant gyerekek normálisan nőnek majd fel; a ma 32 éves Brown - aki egész élete során kapcsolatban maradt Edwardsszal - már férjes asszony, természetes módon fogant gyerekkel. 1978 óta becslések szerint mintegy négymillió gyerek született szerte a világon az Edwarsdék által kidolgozott technikáknak köszönhetően, számos európai országban az egészségügyi ellátási rendszerben finanszírozzák az ilyen eljárást.
A Nobel-díj kitüntetettje 10 millió svéd koronát (mintegy 300 millió forint) kap.
