Ismét növekedési pályára állhat az Európai Unió tíz kelet-európai országa, először a globális pénzügyi válság 2008-as kitörése óta - állapította meg pénteken ismertté vált, hivatalosan ezen a héten nyilvánosságra kerülő jelentésében a Világbank. A 2004-ben, illetve 2007-ben EU-taggá vált, úgynevezett EU10 csoport - a három balti ország, a visegrádi négyek, továbbá Szlovénia, Románia és Bulgária - pénzügyi és munkaerő-piaci helyzete ugyanakkor beárnyékolja a kilátásokat - tették hozzá az évente háromszor elkészülő jelentés összeállítói.
Az érintett tíz ország gazdasága 2009 első negyedévében még 2,1 százalékos visszaesést mutatott éves összevetésben, az idei első negyedév azonban már 0,8 százalékos növekedést hozott. A régi tagországok EU15-ként emlegetett csoportjánál tavaly mínusz 1,9 százalékos, idén pedig plusz 0,6 százalékos volt a hasonló adat. (A 27 tagú EU két országát, Máltát és Ciprust nem sorolják be egyik csoportba sem; ezek ugyan az újak közé tartoznak, de régi piacgazdaságok.)
A tízek csoportján belül elég egyenetlen a növekedés - idézte az AP a Világbank-jelentést. A legnagyobb bővülést Szlovákia és Lengyelország produkálta 2010 első negyedévében, Magyarországon és Csehországban kisebb volt a növekedés, a három balti állam, valamint a 2007 óta uniós ország Románia és Bulgária gazdasága pedig továbbra is zsugorodott, igaz, lassuló ütemben. A munkaerőpiacon még nem érződik a javulás, az EU10 csoportban a 2008. júniusi 6,5 százalékról idén májusra 10 százalékra emelkedett a munkanélküliek aránya.
Jövőre már látványosabb lesz a tíz ország gyarapodása, a 2010-es 1,7 százalék után 2011-re 3,6 százalékos összesített növekedést prognosztizálnak a Világbank szakértői - a nyugati EU-tagoknak jelzett bővülés több mint dupláját.
