Májusban az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal visszaestek a német ipari megrendelések - a német gazdasági minisztérium tegnap közzétett adata két szempontból is kellemetlen meglepetés, lévén hogy öt hónap óta először süllyedt a mutató és az elemzők most is emelkedést vártak (a Bloomberg konszenzusa plusz 0,3 százalék volt). Éves összevetésben azért így is szép az adat, hiszen tavaly májushoz képest 24,8 százalékkal több megrendelés jutott a német iparvállalatoknak.
A belföldi megrendelések 0,6 százalékkal, a külföldiek 0,3 százalékkal csökkentek egy hónap leforgása alatt - utóbbi annak tudható be, hogy az eurózóna kereslete 3,3 százalékkal visszaesett, amiben már szerepet játszhattak a térség kormányainak kiadáscsökkentő, a gazdasági növekedést fékező tervei is. A valutaövezeten kívülről viszont 1,8 százalékkal több megrendelés érkezett, hála a gyengülő eurónak.
A havi visszaesést mindent összevéve nem tartják túl aggasztónak a szakértők - van, aki szerint csak korrekció a megelőző hónapok erős növekedése után -, a SEB Bank elemzője a Bloombergnek úgy nyilatkozott, hogy ez még nem zökkenti ki a német gazdaságot a növekedési pályáról. Hasonlóan fogalmazott a gazdasági minisztérium is, közleménye szerint az ipari termelés fellendülő ágban marad, a trendek határozottan felfelé mutatnak, a mostani csökkenés mögött főleg az áll, hogy a nagy tételes megrendelések mennyisége elmaradt az átlagtól.
A VDMA német gépipari szövetség nulláról 3 százalékra módosította a német ipar idei bővülésére adott prognózisát - idézte néhány napja a szövetség elnökét, Manfred Wittensteint a Financial Times. A berendezésgyártók, az autóipar és a vegyipar erős keresletet tapasztalnak, a gépipar egésze már közel jár a válság előtti kapacitáskihasználtsághoz, rövidesen már a szakképzett munkaerő hiányának gondjával kell szembesülnie - állította Wittenstein. A brit gazdasági napilap tegnapi számában azonban már olyan elemzői véleményeket hozott fel, amelyek szerint az ipar nekilendülése már közeledik a csúcsponthoz - bár a megrendelések csökkenésére ők sem számítottak -, a feldolgozóipari kapacitások kihasználtsága pedig a 84 százalékos történelmi átlag alatt van, jóllehet a második negyedévben elért 79,8 százalékos arány a legmagasabb volt az eurózónában.
