A dél-afrikai szervezők 174 millió dollárt költenek a vébé biztosítására, ám a jelek szerint hiába a felkészülés, félelemtől lesz terhes a következő hónap. A napi 50 gyilkossággal "büszkélkedő" államban csak tegnap a görög válogatott három tagjának 1600 euróját lopták el a játékosok szállodai szobájából Durban mellett, Johannesburgban pedig négy kínai újságírót vettek körül fegyveresek az autójuknál, rákényszerítve őket egy 1200 euró értékű fényképezőgép átadására. A fotósok ellen nem ez volt az első támadás: szerdára virradóra két spanyol és egy portugál fotóriportert raboltak ki szintén a szállodai szobájukban Magaliesburgban, a portugált pisztollyal tartotta ágyában két férfi, úgy vettek el tőle 35 ezer dollár értékben műszaki felszerelést. (Itt már őrizetben vannak a gyanúsítottak.)
A félelmek kapcsán a világsajtó már hónapokkal korábban arról cikkezett, hogy a rendre a világbajnokságok egyik legnagyobb szurkolótáborát küldő Brazíliából a korábban vártnál jóval kevesebben érkeznek az afrikai kontinensre - pedig hírek szerint a következő vb rendezőjének is az az egyik fő problémája, hogyan védje az éjszaka Rio utcáira kimerészkedő fociőrülteket.
Miközben arról hallani, hogy a jegyértékesítéssel gondok vannak, a Nigéria-Észak-Korea felkészülési meccs előtt szurkolói pánik tört ki, mert az ingyenes jeggyel megtekinthető mérkőzésre közel kétszer annyian akartak bejutni, ahány hely volt a stadionban. A tizenöt sérüléssel járó esemény után a dél-afrikai kormány figyelmeztetett, hogy a világbajnokság alatt a legszigorúbban lépnek fel az illegális jegyüzérkedés ellen. A jeggyel nem rendelkező szurkolóknak szurkolói parkokat és nyilvános közvetítéseket ígértek a világbajnokság ideje alatt.
