Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Nem könnyű megjósolni, hogy milyen forgatókönyv szerint alakul meg az új kormány Nagy-Britanniában az utóbbi évtizedek talán legizgalmasabb, csütörtökön esedékes választása után. A brit választási rendszer sajátossága - az egyfordulós, kizárólag egyéni körzetekre épülő rendszer - miatt ugyanis egészen kis különbségek hatalmas változásokat hozhatnak a mandátumok számában, ráadásul a korábban uralkodó kétpárti rendszert a jelek szerint megtöri a miniszterelnöki televíziós vitákban jól szereplő Nick Clegg által vezetett liberális demokraták felemelkedése. A hétfői közvélemény-kutatások szerint a korábban magasan vezető konzervatívok csupán 33-34 százalékot, a kormányzó Munkáspárt és a libdemek pedig alig lemaradva, 28-29 százalékot szereznének. A 650 fős parlamentben kevésbé tűnik áthatónak a legjobb esetben is száz mandátumra számító liberális demokraták áttörése, és az is elképzelhető, hogy a Munkáspártnak lesz a legnagyobb frakciója.
A legvalószínűbb végeredménynek a választások előtt néhány nappal a "függő parlament" tűnik, amelyre 1974 óta nem volt példa; akkor félidő után új választásokat írtak ki, most azonban a győztes konzervatívok alighanem kisebbségi kormányt alakítanak - ez az eshetőség elemzők szerint elbizonytalaníthatja a gyors és határozott gazdasági megszorításokat követelő piacokat. A nemzetközi pénzvilág szerint ugyanis gyors korrekcióra van szükség a brit gazdaságban, elsősorban a tavaly év végén a GDP 11,5 százalékát elérő, 160 milliárd eurós költségvetési deficitet kell sürgősen lefaragni. Az utóbbi hónapban a font árfolyamára negatívan hatottak a politikai hírek. Olyan nagy a baj az Institute for Fiscal Studies szerint, hogy az államadósság megfékezéséhez és a hiány leszorításához - amennyiben a pártok ígéreteiknek megfelelően nem nyúlnak az egészségügyi, oktatási és nemzetközi fejlesztési kiadásokhoz - megvalósíthatatlanul szigorú, 18 százalékos költségcsökkentésre van szükség, ami az IFS közgazdásza szerint egyenértékű a hadsereg feloszlatásával.
A piacoknak a konzervatívok melletti elkötelezettségét tükrözi, hogy a 2005-ös választásokon a munkáspártot támogató Economist ezúttal nem tart ki Gordon Brown miniszterelnök mellett, és az áht-hiány lefaragásának központi témájával a lap szerint hitelesen kampányoló David Cameron vezette konzervatívok mellé állt. Bár mindhárom brit párt sürgetőnek tartja a hiány csökkentését, az üzleti élet képviselői a mostani helyzetben túlnyomórészt a torykkal tartanak: erre utal a Financial Times felmérése is, amely szerint az ipari vezetők hat százaléka szavazna csupán a szociális vívmányok megvédésével kampányoló munkáspártra. "Királycsináló" szerepet kaphat viszont az eddig örökös harmadik párt, a liberális demokraták, akiknek gazdaságpolitikáját megfigyelők szerint zavarossá teszi, hogy a párt támogatóinak egy része a Munkáspárttól is balra áll a gazdasági kérdésekben, legtöbb politikusuk azonban szabadpiaci elveket vall.
