Még alig kezdődött el, rövidesen véget is érhet az olasz kormány tavaszi fogyasztásösztönző akciója: a március végén bejelentett (Napi, 2010. március 23.), április 15-én beindult program legkapósabb lehetőségei tegnapra lényegében kimerültek. A privát vevők összesen 300 millió euró erejéig vehetnek igénybe különféle mértékben árengedményeket többek között egyes háztartási gépek és berendezések, valamint motorkerékpárok, csónakmotorok vásárlására (szigorú környezetvédelmi feltételek mellett), de a kormány támogatást nyújt a fiatalok adsl-es internet-előfizetéséhez is.
Az olasz élet elengedhetetlen eszközének számító motorkerékpárok cseréjére összesen 12 millió euró költhető a programból - ennek a 30 százaléka az ANSA hírügynökség szerint az első nap elkelt, mostanra pedig már legfeljebb az elektromos vagy hibrid modellekre elkülönített kétmillióból maradhatott valami. (A kereskedők eredetileg úgy kalkuláltak, hogy két-három hét alatt fogy el az akciós keret és mintegy 30 ezer új motor vásárlásához adhatnak 10 százalékos, maximum 750 eurós kedvezményt.) Rohamosan apad a háztartási gépek, illetve fűtőberendezések vételét támogató 110 millió eurós keret is (ezekhez 10-20 százalékos árengedményt finanszíroz a kormány, változó felső limitek mellett), a csónakmotorokra szánt összeg pedig már elfogyott. Az internet terjedésének gyorsítását szolgáló 20 millió euróra eleinte kevesebben jelentkeztek be, de tegnapra az is felgyorsult.
A program a lebonyolítás ellenére sikeres: a szervezők szinte teljes mértékben elektronizálni kívánták a folyamatot - az egyes kereteket a posta tartja nyilván, a vevők és az eladók az e célra létrehozott call centeren, illetve honlapon keresztül találják meg egymást, a számlázás elektronikus -, de az infrastruktúra alig bírta a rohamot, a bürokratikus akadályokat pedig egy emberként sokallották a kereskedők, illetve a vevők is.
