Az ABC televíziónak adott interjújában az USA pénzügyminisztere a negyedik negyedéves (5,7 százalékos) GDP-növekedésről szóló adatra reagálva elmondta: az Egyesült Államok gazdasága a 2007 év végi pénzügyi válság hatására bekövetkezett recesszió után végre a gyógyulás egyértelmű jeleit mutatja.
Geithner szerint az Obama-kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a növekedést fenntartsa. A pénzügyminiszter egyúttal úgy vélte semmi nem veszélyezteti a tengerentúli ország nemzetközi megítélését, azaz az elszaladó költségvetési hiány (amely a nemzetközi hangulat romlásával akár tovább is nőhet a jelenlegi 10,6 százalékos GDP-arányos célhoz képest, hiszen a növekedés fenntartása a kockázatkerülés és a bizalmatlanság újjáéledésével csak további stimulusokkal tartható fenn) hatására sem veszítheti el az USA az AAA-s hitelminősítését.
Geithner úgy vélte, az amerikai államkötvények iránti kereslet továbbra is stabil, a kormányzat képes lesz a központi költségvetés 1600 milliárd dolláros hiányát a nyílt piacokról fedezni. A pénzügyminiszter szerint aggodalomra azért sincs ok, mert a válság is bebizonyította, hogy amikor a befektetők a legkevésbé bíznak a globális kilátásokban, akkor élénkül meg leginkább a kereslet az amerikai állampapírok és a dollár iránt.
