Alkudozásra még van mód, amíg a Barack Obama által elnöki periódusa egyik legfőbb feladatának és kihívásának tartott törvény végig nem járja az egész törvényhozási utat - vélik nyilatkozataik alapján az ágazat szereplői -, jóllehet a gyógyszeripar fő képviselői is részt vettek az egész reform pénzügyi alapjait megteremtő nyári megállapodásban. A Fehér Ház, a pénzügyi bizottság és az Amerikai Gyógyszeripari Kutatók és Gyártók nevű érdekképviseleti csoport júliusban abban egyezett meg, hogy a nagy gyártók tíz év alatt 80 milliárd dollárral csökkentik az adófizetők gyógyszerszámláját, cserébe a kormányzat ellenáll minden olyan kongresszusi törekvésnek, amely azt szolgálná, hogy költségvetési támogatással mérsékeljék a gyógyszerárakat, illetve hogy legalizálják a gyógyszerimportot Kanadából. Az illetékes képviselőházi és szenátusi bizottságok ezen túlmenően abban is megegyeztek, hogy 12 évig biztosítani kell a szabadalmi védettséget a biológiai úton készülő gyógyszereknek (a generikus gyártók csak azután szállhatnak versenybe), ez pedig pont a kétszerese annak az oltalmi időtartamnak, amelyet Obama, a generikus gyártók és a fogyasztói csoportok szorgalmaztak. Ez a plusz hat év dollármilliárdokkal növeli majd meg a magán- és az állami egészségbiztosítók költségeit - nyilatkozta egy szakmai portálnak a Generikus Gyógyszergyártók Szövetségének vezetője, Kathleen Jaeger. Az elnök asszony szerint a generikus gyártóknak amúgy is erejükön felül kell részt venniük az egészségügyi reform támogatásában azzal, hogy a törvénytervezet értelmében tíz éven át évi 46 millió dollárnyi árengedményt kellene adniuk a szegények ellátását biztosító állami program, a Medicaid vásárlásaira. A nagyobb kedvezmények miatt kevesebb vállalat gyárt majd generikus gyógyszereket - figyelmeztetett Jaeger -, ennek nyomán pedig megemelkednek az áraik.
A generikus gyártók egész olcsón megússzák majd, miközben mindenki más ki lesz ütve - reagált erre a szabadalmazott gyógyszerek gyártóinak nevében az Eli Lilly and Co. lobbistája. Joe Kelley ezzel nyilván arra utalt, hogy a 80 milliárd dollárnyi árcsökkenést bevállaló nagy gyártók mellett az ágazat egyéb szereplői is vastagon beszállnak az összesen 829 milliárd dolláros teherrel járó egészségügyi reform finanszírozásába: a kórházipar 155 milliárd dollárt vállalt magára, az egészségbiztosítóknak közel 120 milliárdba, a berendezésgyártóknak 40 milliárdba kerül majd tíz év alatt, hogy eddig ellátatlan amerikaiak - összesen mintegy 40 milliónyian - egészségbiztosításhoz jussanak. Az ellátás ugyanakkor azt is jelenti majd - mutatnak rá szakértők -, hogy ezek az emberek a jövőben több gyógyszert tudnak majd vásárolni, amivel végső soron jól jár az összes gyógyszergyártó. Azt ma még nehéz lenne megmondani, hogy a brandtulajdonosok vagy a generikus gyártók profitálnak-e többet, bár egyes elemzők szerint inkább az utóbbiaknak áll a zászló. A felírt gyógyszerek közel háromnegyede generikus, tavaly 5,4 százalékkal több ilyen receptet írtak fel, mint egy évvel korábban, ezzel háromszor olyan gyorsan nőtt ez a piac, mint a márkagyártóké - derül ki az IMS Health piackutató adataiból -, igaz, az árak csökkenése miatt a generikusok dollárban számolt bevétele 2,7 százalékkal visszaesett.
