BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A válság szüli a tolvajokat

2009. május 11. hétfő, 23:00

Gazdasági válság idején nő a bűncselekmények száma, s még inkább a vállalaton belüli visszaéléseké - derül ki a The Network amerikai cég által készített, a világ legnagyobb vállalatai - mint például az Aviva, a Cisco, a Yahoo vagy a Delta légitársaság - bevonásával készült felmérésből. Az idei első negyedévben a Network által regisztrált összes bejelentés 21 százalékát csalásról, korrupcióról és bennfentes kereskedelemről szóló panaszok tették ki, szemben a tavalyi 16,5, illetve a három évvel ezelőtti mindössze 11 százalékkal. A jelentés azt is kimutatja, hogy a kiskereskedelem és a pénzügyi ágazat a leginkább érintett, ám a válság által sújtott országokban a lopások és a rablások száma is számottevően nőtt.
A bejelentések számának növekedéséhez ugyanakkor az is hozzájárulhat, hogy a gazdasági nehézségek idején megnő a társaikat bemártók aránya is, s a vállalatok gyakran különpénzzel "jutalmazzák" az információt szolgáltatókat. A pénzen kívül ösztönző erőt jelent az is, hogy a munkások nagy része továbbra is aggódik munkahelyének elvesztése miatt. A vállalaton belül leggyakrabban előforduló visszaélés a sikkasztás, hiszen az alkalmazottak így is próbálják megrövidíteni munkaadóikat, olyannyira, hogy az amerikai szervezetek forgalmuk átlag 7 százalékát, összesen mintegy 994 milliárd dollárt veszítették el ily módon. Mivel a válság tovább gyűrűzik, újabb és újabb esetek várhatók.

Szerencsi Ágnes
Szerencsi Ágnes

Ez is érdekelhet