Az elmúlt hetekben a lengyelországi eurózóna-csatlakozással kapcsolatos találgatások is mozgatták a régiós devizákat, köztük a forintot. Hétfőn a lengyel miniszterelnök a jegybank monetáris bizottságának tagjaival tárgyal az euró bevezetéséről - jelentette az MTI.
Donald Tusk kormányfő utoljára tavaly novemberben váltott szót az euróról a monetáris bizottság tagjaival.
A kormány egyelőre azt tervezi, hogy Lengyelország június végéig csatlakozik az euró előszobájának tekintett ERM-II. árfolyamrendszerhez, 2012-ben pedig az eurózónához.
Csütörtökön a lengyel jegybank monetáris bizottságának egyik tagja, Dariusz Filar ugyanakkor úgy vélte, hogy Lengyelország jövőre nem teljesíti az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges inflációs feltételt. Eközben a lengyel miniszterelnök gazdasági főtanácsadója azt mondta, hogy az idei államháztartási hiány meghaladja az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumot. Filar ugyanakkor óvta a kormány attól, hogy új időpontot jelöljön meg az euró bevezetésére, ugyanis az új céldátum az egész folyamat hitelességének okozna kárt.
A miniszterelnök gazdasági tanácsadó csoportjának vezetője, Michal Boni azt mondta, hogy az idei GDP-arányos államháztartási deficit elérheti a 4,6 százalékot, márpedig ez jócskán felülmúlja a 3 százalékos maastrichti kritériumot. A deficit tavaly a GDP 3,9 százaléka volt az előzetes becslésben szereplő 2,7 százalék helyett
Az MTI által idézett londoni feltörekvő piaci elemzők úgy vélik, most már valószínűtlen, hogy Lengyelország az idén csatlakozhat az euróövezeti belépés előtt kötelező ERM-II. árfolyamrendszerhez, és várhatóan nem fogja megelőzni Magyarországot az eurózóna-csatlakozással sem.
A JP Morgan szerint a közép-európai EU-térségen belül Lengyelország szolgált a legnagyobb meglepetéssel az államháztartási hiányadatokat tekintve. Kiderült ugyanis, hogy tavaly a lengyel deficit a hazai össztermék-érték (GDP) 3,9 százaléka volt az előzetes becslésben szereplő 2,7 százalék helyett.
A JP Morgan londoni elemzőinek előrejelzése szerint - figyelembe véve, hogy a cég az idén 1 százalékos egész éves lengyel GDP-csökkenéssel számol - a lengyel államháztartási deficit eléri az 5 százalékot a kormány jelenleg érvényes, 2,5 százalékos prognózisával szemben.
Ezek a költségvetési fejlemények nem kedveznek a lengyel kormány euróövezeti csatlakozási terveinek, amely idei év közepi ERM-II.-belépést és 2012-es euróövezeti csatlakozást céloz.
A JP Morgan azonban mindkét cél teljesítése "erősen valószínűtlen"; a ház londoni elemzői legalább egy évi csúszást jósolnak mind az ERM-, mind az euróövezeti belépésben. A cég alapeseti forgatókönyvében az eddigi 2013-ról 2014-re módosította a lengyel valutauniós csatlakozás lehetséges időpontjára vonatkozó előrejelzését, ami azonos a magyar euróövezeti belépési dátumra érvényes citybeli konszenzussal.
A Fitch Ratings prognózisa szerint Magyarország - Csehországgal és Lettországgal együtt - 2014-ben vezetheti be az eurót. Ezek a menetrendek bizonytalanok, nem utolsósorban azért, mert az időpontok függhetnek a felvételi előírások értelmezésétől is. A Fitch szerint felmerülhet például, hogy a referenciaszint alatti infláció fenntarthatónak tekinthető-e, ha "szélsőségesen súlyos" recesszió következtében süllyedt a tűréshatár alá, megengedhető-e a GDP-érték 3 százaléka feletti államháztartási hiány, ha az csak "kivételes és átmeneti", és az is, hogy egy IMF-program összeegyeztethető-e a "súlyos feszültségek nélküli" ERM-II.-tagság előírásával.
