A McDonald's első negyedéves gyorsjelentése szerint profitja 979,5 millió dollárra, azaz részvényenként 87 centre nőtt, 3,5 százalékkal az előző év azonos időszakához mérten, annak ellenére, hogy bevételei 9,6 százalékkal alacsonyabbak lettek az idén. A cég globális forgalma a több mint egy éve üzemelő éttermekben 4,3 százalékkal haladta meg a 2008 első negyedévit - írta a MarketWatch.
A McDonald's tavaly január és március között részvényenként 81 centes, összesen 946,1 millió dolláros profitot realizált. Idei első negyedéves eredményét részvényenként 4 centtel növelte, hogy túladott a Redbox Automated Retailben lévő kisebbségi tulajdonán, ám a deviza-konverziókon részvényenként 8 centet vesztett. A társaság bevételei 5,08 milliárdra apadtak a tavalyi 5,61 milliárd dollárról.
Az elemzők 82 centes részvényenkénti eredményt vártak 5,23 milliárd dolláros forgalom mellett.
A gyorsétterem-lánc látogatottsága legnagyobb mértékben Ázsiában nőtt az év első három hónapjában, 5,5 százalékkal, míg az Egyesült Államokban 4,7 százalékos, Európában pedig 3,2 százalékos növekedést ért el. A társaság vezérigazgatója Jim Skinner szerint az áprilisi forgalmi előrejelzések szerint a második negyedév legalább olyan jól indult, mint az előző.
