Nem viccelt a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amikor a hét első felében megszellőztette, hogy jelentősen rontani fogja a világgazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését. A tegnap megjelent adatok szerint 2009 a brutális GDP-csökkenés éve lesz: a feltörekvő országok egy apró csokrát kivéve nem akad olyan országcsoport, amely ne szenvedne el kellemetlen visszaesést. A világgazdaság 60 év óta először kevesebb GDP-t termel, mint egy évvel korábban, a csökkenést 1-1,5 százalék közé várja az IMF. A szervezet szerint a legnagyobb veszély a kelet-közép-európai országokra leselkedik, az IMF ezen belül kiemeli a balti országokat, Magyarországot, Romániát és Bulgáriát.
A Valutaalap szakértői úgy vélik, hogy a világ legbefolyásosabb fejlett és feltörekvő országait tömörítő G-20 gazdaságélénkítő csomagjai sem tudják megelőzni a sötét forgatókönyv megvalósulását. A G-20 tagjai összesített GDP-jük 1,8 százalékát fordítják élénkítésre 2008-ban. Az IMF ennek ellenére arra figyelmezteti a világ kormányait, hogy tegyenek meg mindent a pusztító pénzügyi válság és következményei enyhítésére. A szervezet szerint a G-20 országai közül Nagy-Britannia költségvetési deficitje fog elszállni a legnagyobb mértékben: 2010-ben eléri a GDP 11 százalékát.
