Az élelmiszerárak növekedése okozza a legtöbb fejtörést az új orosz elnöknek, Dmitrij Medvegyevnek (. Az elmúlt fél évben sem ő, sem elődje, a jelenlegi miniszterelnök, Vlagyimir Putyin, sem a többi vezető politikus nem mulasztotta el, hogy beszédeiben ígéretet tegyen ennek a problémának a megoldására - írta Viktor Jaszmann elemző esszéjében, amelyet a Szabad Európa Rádió is átvett. Az élelmiszerek drágulása világprobléma, ám Oroszországban nagyobb gond, mint máshol. Például az elmúlt év nagy ugrása során háromszor annyival nőttek az árak Oroszországban, mint az Európai Unióban. Régióktól függően csak 2008-ban 7-22 százalékkal emelkedett a kenyér, a tej és a hús ára. Egy felmérés szerint az oroszok 39 százaléka tartja az élelmiszerárak emelkedését az ország legnagyobb problémájának, 38 százalékuk általában az inflációt, 27 százalékuk az alacsony béreket tartja hasonlóan nagy gondnak és csak 8 százalékuk szerint a korrupció az ország legsúlyosabb problémája.
A politikusoknak és általában az elitnek minden oka megvan az aggódásra, ugyanis Oroszországban gazdag hagyományai vannak az éhséglázadásoknak. Az 1917-es októberi kommunista hatalomátvételt megelőző februári forradalom, amely eltávolította trónjáról az utolsó cárt, egy volt a sok ilyen megmozdulás sorában. Az idei elnökválasztás előtt tavaly decemberben befagyasztották néhány alapvető élelmiszer árát, és Putyin utasítására bizottságot hoztak létre a kormány mellett az árak alakulásának figyelemmel kísérésére. Ahogy közeledett az árstop április 30-ai lejárati ideje, törvényjavaslatot dolgoztak ki hét "szociális szempontból fontos" élelmiszer árának meghatározatlan idejű rögzítésére. Az ennek ellenére elkerülhetetlen drágulásért Medvegyev a világpiaci folyamatokat okolja, mondván: nagyon sajnálatos, hogy hiába dolgozunk jól idehaza, ha egyes külföldi kollégák hibáznak, s ezzel más országokat is nehéz helyzetbe hoznak.
Oroszország legnagyobb baja, hogy nettó élelmiszer-importőr. A világ vezető gazdaságait tömörítő G8-on belül rajta kívül csak Japánnak kell szembenéznie ezzel a problémával. Februárban Putyin elárulta, hogy egyes orosz városok a lakosaik által elfogyasztott ennivaló 85 százalékát importálják. Az ország egésze húsfogyasztása 75, növényolaj-szükséglete 50 százalékát szerzi be külföldről. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az import folyamatosan nőtt az elmúlt hat-hét évben, mert az ország agrárgazdaságának teljesítménye romlik. A hazai hús- és tejtermelés például fele az 1990-es szintnek, a vágómarha-állomány az 1918-as szintre zuhant!
Az ENSZ és a Világbank előrejelzése szerint a következő évtizedben tovább drágulnak az élelmiszerek, ami nem csupán a szociális feszültségek erősödésével fenyeget Oroszországban - a lakosság alsó ötöde már most is jövedelme 60 százalékát költi ennivalóra -, hanem veszélyezteti az ország fejlesztési céljainak elérését is. Az olajbevételeknek ugyanis egyre nagyobb hányadát viszi majd el az élelmiszerimport finanszírozása, így kevesebb marad a Medvegyev elnökválasztási kampányában ígért nagyszabású modernizációs projektek végrehajtására. Moszkva csökkentette az importvámokat, s bár ez segített mérsékelni a kiskereskedelmi árakat, ám ezzel egyidejűleg versenyképesebbé tette a bevitt élelmiszert, ami nehezíti a hazai termelők helyzetét. A kormány árrögzítő lépése szintén kétélű fegyvernek bizonyulhat, hiszen szakértők szerint jó eséllyel áruhiányhoz, feketepiac kialakulásához vezethet - ahogy a szovjet időkben is történt.
Jó hír Oroszországnak, hogy van elegendő földterülete és víztartaléka ahhoz, hogy növelje mezőgazdasága teljesítményét, rossz hír viszont, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Hiányzik ugyanis a megfelelően képzett munkaerő, az infrastruktúra és az agrárgazdaság sajátos igényeihez igazodó banki-hitelezői háttér. Európa és a FÁK-országok legnagyobb energiaszállítójaként Moszkva az elmúlt években szívesen hangoztatta, hogy az eladók határozzák meg a piacon az árakat, nem pedig a kedvezményeket akaró vevők. Nagyon úgy néz ki, hogy ez az érvelés az élelmiszerek esetében visszahullik rá, hiszen pontosan annyira kiszolgáltatott szállítóinak e téren, mint amennyire azok rászorulnak olajára és földgázára. Marhahúsfogyasztásának például 35, sertéshús-felhasználásának 40 százalékát az Európai Unióból, legnagyobb olaj- és gázvásárlójától szerzi be. Bár az EU nyilván nem fog egyfajta élelemfegyvert farigcsálni ebből a helyzetből, a kölcsönös függőség tartózkodóbb viselkedésre késztetheti az olajfegyver birtokában az elmúlt években némi arroganciára is hajlamossá vált orosz politikai vezetést.
Komócsin Sándor