Az Írországban két évvel ezelőtt bevezetett dohányzásellenes törvény – amely egyáltalán nem engedélyezi a füstölést nyilvános helyeken, így az éttermekben, sörözőkben és bárokban sem – az első időben térdre kényszerítette a vendéglátóipart. A bárok 15 százalékát zárták be, az alkalmazottak ugyanekkora százalékát leépítették, a szektor forgalma pedig rövid idő alatt 10–20 százalékkal esett vissza. Nem csökkent viszont a cigarettafogyasztás – mondta lapunknak Ronan Berry, a J.P. Carrollnak, a BAT ír leányvállalatának vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója. Véleménye szerint a gyártókat nem rázta meg különösebben a szigorítás, jóllehet némileg átalakította az iparág vendéglátó-ipari disztribúcióját.
Az egyébként jogkövető ír pubok és éttermek igyekeztek kibújni a szabályozás alól azzal, hogy aki tehette, komoly beruházással olyan hőfüggönyös vagy melegített „szeparékat” alakított ki a dohányosoknak, ami megfelel a törvényeknek (vagyis kevesebb mint 80 százalékban zárt tér). Ronan Berry szerint e dohányzóhelyiségek annyira sikeresek, hogy a közösségi élet mára ezekben folyik, rosszabb esetben a kocsma előtt. A törvény társadalmi elfogadottsága a kezdeti nagyon erős ellenzés után mára igen magassá vált, ezért egyetlen párt sem kívánt hozzányúlni a szabályozóhoz, már csak azért sem, mert a vendéglátóipar a maga problémáit mára megoldotta, még ha komoly vérveszteségek és milliós fejlesztések árán is.
