Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Lengyelországban egy jobb- és egy baloldali szakszervezeti szövetség vetekszik a munkások érdekeinek képviseletéért: a rendszerváltásban meghatározó érdemeket szerzett, fénykorában tízmilliós tagsággal rendelkező Szolidaritás és az egykori szocialista tömörülésből származó Lengyel Szakszervezeti Szövetség (OPZZ). Bármilyen meglepő, a dicsőséges múlt dacára a gdanski székhelyű Szolidaritás taglétszáma ma már az egymilliót sem éri el, míg az OPZZ-é hárommillió (ebből félmillió a nyugdíjas). A Szolidaritást ugyanis szinte széttépték a győzelem utáni ideológiai és politikai, valamint hatalmi belharcok, és a párt- és kormányalakítások felszívták legjobb kádereit. Az igazi szakszervezeti munka az ágazati és helyi szervezetekben folyik, amelyek közül több is igen hatékonyan képviseli a dolgozók érdekeit. A különösen erősek közé tartoznak a pedagógusok, a bányászok, és – mint a Szolidaritás bölcsője – a tengermelléki hajóépítők, akiknek gyárait politikai orientációjától függetlenül minden lengyel kormány kénytelen volt megmenteni a csődtől, s ez várható a jövőben is – az Európai Unió rosszallása ellenére. A szakszervezetek gyakran rendeznek tiltakozó akciókat, tüntetéseket, de a sztrájkok és az erőszakos cselekmények száma jelentősen csökkent.
