A brit zeneipar újabb pereskedést indított az internetes zeneforgalmazás visszaszorítására: ezúttal a CD-Wow nevű portált idézték bíróság elé, amely olcsó lemezeket kínál weboldalain. Az EMI a Sony és a Warner Music azt állítja, hogy szakértői próbavásárlásokat végeztek a portálon. Azt találták, hogy az Hongkongból behozott lemezeket kínál, holott 2004-ben egy peren kívüli megállapodás keretében ígéretet tett arra, hogy befejezi az úgynevezett párhuzamos import keretében behozott, olcsó CD-k értékesítését.
Az európai törvények ugyanis kizárják, hogy a szerzői jogok tulajdonosainak beleegyezése nélkül reexportálják a zenéiket Európába. A két évvel ezelőtti megállapodás nyomán a CD-Wow – Nagy-Britannia második legnagyobb online-zeneáruháza – kénytelen volt két fonttal emelni termékei árát. A cég nem kommentálta az ellene indított perről szóló hírt, szakértők szerint azzal fog védekezni, hogy a próbavásárlások elszigetelt esetek voltak, amelyeket emberi hibák okoztak.
