Már a 13. egymást követő alkalommal végzett az első helyen Hongkong azon a listán, amely gazdaságuk szabadsága alapján állítja sorrendbe a világ országait.
A The Wall Street Journal és a The Heritage Foundation 2007-es összesítése 157 országot minősít a vállalkozás szabadsága, az adóztatás mértéke, az infláció alakulása, a tulajdon védelme, a korrupció szintje, továbbá az idei évben először a munkavállalás szabadsága alapján is. Az e kritériumok teljesítésére adott pontok összege alapján állították sorba az országokat, amelyek közül csak az első hét helyezett érdemelte ki a „szabad” értékelést, minthogy ezek értek el a 100-as skálán 80 pontnál többet. Az elnyomott kategóriába az 50 pontnál kevesebbet kapott gazdaságok kerültek, köztük Vietnam és Laosz, az utolsó helyezett Észak-Korea lett 3 ponttal. Magyarország 44. helyével a „visszafogottan szabad” gazdaságok között található, együtt a legtöbb szomszédos országgal, bár kissé lemaradva tőlük.
Hongkong alacsony adóinak és nagyon rugalmas munkaerőpiacának köszönheti magas pontszámát – majdnem 90 pontot ért el –, ugyanakkor a minimálbér tervezett bevezetése jövőre leronthatja eredményét. A második Szingapúr a bankszektorban érvényesülő viszonylag erős állami befolyás miatt maradt alul az első helyezettel szemben, míg a harmadik Ausztrália kilenc helyet lépett előre tavaly óta, mivel munkaerőpiacának szabadságfokára magas pontszámot kapott. Érdekesség, hogy a GDP-növekedéséért amúgy agyonirigyelt Kína a gazdasági szabadság tekintetében csak 119. a ranglistán – azaz az alapvetően nem szabad országok között van –, elsősorban a nemzetközi standardoknak nem megfelelő jogszolgáltatása miatt.
