BUX 139986.03 0,65 %
OTP 45880 0,79 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Rekordsebességgel nő a gazdasági bűnözés Nagy-Britanniában

2007. január 3. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rekordot döntött az üzleti bűncselekményekkel ellopott összeg nagysága Nagy-Britanniában 2006-ban. Az ismertté vált esetek kárértéke egy év alatt 40 százalékkal, 1,37 milliárd fontra (2,03 milliárd euró) nőtt – derül ki a BDO Stoy Hayward jelentéséből. A felmérés készítőinek becslése szerint azonban a ténylegesen megtörtént gazdasági bűncselekményeknek mindössze 15 százalékára derül fény, mivel a rendőrség kevés erőforrást áldoz felderítésükre. Ennek alapján 2006-ban 9,1 milliárd font lehetett a tényleges kár. Ugyanakkor egy öt évvel ezelőtti hivatalos becslés szerint évi 20 milliárd font veszteséget okoznak a brit gazdasági bűnözők – úgy tűnik tehát, hogy valóban sötétben tapogatóznak az elemzők.
A rendőrök munkáját leginkább az nehezíti, hogy miközben országonként és régiónként széttagolt szervezetekben dolgoznak, a bűnözők határokon átnyúló tevékenységet folytatnak. A leggyakoribb bűncselekményfajta az áfakörhinta, amikor áfacsalás céljából utaztatják a termékeket különböző uniós országok között, illetve a hitelfedezetként figyelembe vett vagyontárgyak túlértékelése.
A BDO 265 vállalati pénzügyi vezető megkérdezése alapján azt találta, hogy alig több mint negyedük tekintette kulcsfontosságúnak a cégen belüli sikkasztó bíróság elé állítását, fontosabbnak tartják az ilyen esetek ismétlődésének megakadályozását, a bűnös kirúgását és a pénz visszaszerzését. A rendőrség szintén kevés figyelmet fordít a cégeken belüli ügyekre, korlátozott erőforrásait inkább az egyéni károsultak által bejelentett esetekre fordítja. Ez viszont arra kényszeríti a vállalatokat, hogy vagy intézzék el házon belül az ügyeket, vagy büntetőeljárás kezdeményezése helyett forduljanak inkább polgári bírósághoz. A polgári perek enyhébb bizonyítási kötelezettségeket írnak elő, ráadásul ezek nyomán nagyobb az esélye az eltulajdonított vagyon megtérülésének, mint a büntetőperek esetén.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet