Lesújtó képet mutatott a nyolcvanas évek elején a holland gazdaság: növekvő munkanélküliség, meglódult költségvetési hiány, stagnáló növekedés. Ilyen körülmények között került sor a szakszervezetek és a munkaadók között 1982-ben az úgynevezett wassenaari megállapodásra, amelyben bérmérséklés fejében a munkaadók beleegyeztek a munkaidő csökkentésébe és új munkahelyek létesítésébe. Néhány év alatt jelentősen javult a gazdaság állapota, hiszen az ország versenyhelyzete sokkal jobb lett. Az export olyan előnyt kapott a külföldi konkurenciával szemben, mintha az ország valutáját értékelték volna le. A trendváltást jó tíz esztendővel később, a kilencvenes évek derekán a liberális gazdaságpolitika térnyerése követte. A „poldermodellként” elhíresült új politika nagyszabású deregularizációba kezdett (például nagyobb szabadságot adott a kereskedelemnek a nyitvatartási idő megszabásában), megzabolázta a költségvetést (a szociálpolitika radikális megnyirbálásával), csökkentette a munkaadók adóterheit és új versenytörvénnyel megtiltotta a kartellek kialakulását.
Gáti Tibor
Gordon Tamás