A globális növekedési kilátások nagymértékben azon múlnak, hogy miképp oldódik fel a világgazdaságot jelenleg jellemző egyensúlytalanság – fejtette ki párizsi sajtótájékoztatóján Alfredo Calcagno, az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) közgazdásza a szervezet idei kereskedelmi jelentésének bemutatásakor. A szakértő szerint kérdéses, hogy az amerikai gazdaság meddig lehet még a világgazdaság motorja, de az bizonyos, hogy idővel a többi fejlett országnak is szerepet kell vállalnia, e nélkül ugyanis jelentősen lassulhat a globális növekedési ütem. A gazdaság bővülésének lassulása várhatóan jövőre is folytatódik az USA-ban, de ezt valamelyest ellensúlyozhatja a japán és az európai fellendülés – vélekedett Calcagno.
A világgazdaságot jelenleg jellemző egyensúlyhiány egyrészről az Egyesült Államok folyó fizetési, illetve azon belül is elsősorban külkereskedelmi mérlegében jelentkező hatalmas deficitből, másrészről pedig egyes országok – elsősorban Kína, Németország és Japán – jelentős külső többletéből adódik. A egyensúly helyreállása két módon mehet végbe, de szinte bizonyos, hogy az egész világgazdaság megérzi majd a folyamat hatásait. Az egyik lehetőség az amerikai gazdasági növekedés visszaesése, ami visszafogja majd az amerikai importot – ezzel párhuzamosan nagy valószínűséggel csökkenti a német és a japán külkereskedelmi többletet –, a másik pedig az amerikai versenyképesség javulása, ami szintén hathat a többi ország külső pozíciójára – vélekedett a szakértő, aki szerint nem reális azzal számolni, hogy jelentősen csökken az amerikai költségvetés hiánya, illetve jelentősen nőnek a megtakarítások az Egyesült Államokban.
A mindenekelőtt a szegényebb országok problémáival foglalkozó UNCTAD jelentése szerint a fejlődő országok jelentős része viszonylag jó évet zár az idén, ami elsősorban a régóta nem tapasztalt szintre emelkedő alapanyagáraknak köszönhető. A magas árszint azonban nem tart örökké, így ezen államok sem tudják megspórolni a fejlesztéspolitika új alapokra helyezését – áll az elemzésben, amely összehangolt intézményfejlesztést, makropolitikát és fejlesztéspolitikát tart szükségesnek. A liberális gazdaságpolitikai terminológiához szokott füleket talán meglepi az a recept, amit az UNCTAD javasol a fejlődő országoknak, a nemzetközi szervezet ugyanis hangsúlyosan építene a vámokra, az exporttámogatásokra, a növekedési célokat is követő jegybankokra és a tőkeáramlások időleges kontrolljára. A szervezet jelentése ezen túl élesen kritizálja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által követett stratégiát és túl szélesnek nevezi a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szerződései által lefedett gazdasági területet.
Kolozsi Pál