Belgiumban az ezredforduló óta megszigorították az építési engedély nélkül felhúzott épületek elleni eljárást. Míg korábban viszonylag mérsékelt pénzbüntetéssel meg lehetett úszni, ma már könyörtelenek: az épületet lebontatják, még akkor is, ha egyébként a szükséges papírmunkák, szakértői jelentések után biztosra lehetne venni, hogy megadnák az engedélyt. Ez számos esetben látványos romboláshoz vezetett, gyönyörű házak váltak a buldózerek martalékává. Az ország tulajdonképpen önnön bürokráciájának áldozata lett. A hatvanas-hetvenes években hihetetlen mélypontra süllyedt a központi, illetve helyi hatóságok tekintélye, így aztán a kis építtetők nem éreztek különösebb késztetést arra, hogy megküzdjenek a hatóságok akadékoskodó, hónapokig eltartó engedélyeztetési ügymenetével. A gyakorlat valóban az volt, hogy a hivatal nemigen különböztette meg a tyúkól vagy egy emeletráépítés kivitelezését, és mivel évtizedeken keresztül nem is nézett ezek körmére, az engedély nélküli építkezésnek semmiféle következménye nem lett.
A hatáskörök egyértelműbb meghatározása után azonban a hatóságok, mintha csak a korábbi hanyagságért akartak volna törleszteni, nem ismertek kegyelmet – nem függetlenül persze attól, hogy így az ingatlanadó behajtása is szigorúbbá vált. Milliós villáknak kellett eltűnniük, mert az átépítésükhöz nem volt engedély vagy mert természetvédelmi területen lévő telken álltak. A technika fejlődésével pedig a küzdelem is új fejezetett nyitott: ma már az önkormányzatok rendszeresen műholdfelvételeket készítenek, összevetik az új képeket a régiekkel, így azonnal kiderül, hol építettek engedély nélkül akár egy új verandát vagy medencét.
