Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Már-már eufória kísérte a szombatra megszületett megállapodást, pedig az eredmény sovány; legfeljebb az EU-büdzsé kiizzadása okán örvendezhetünk. Nem történt más, mint hogy a tagállamok előbb válsághangulatot keltettek, majd az utolsó pillanatban elért egyezséget az elhárított válság tükrében ünneplik. A végén nevetségesen kis számokról folyt a két éve kezdődött vita – uniós szinten ezek töredék összegek – az azonban bebizonyosodott, hogy a tagállamok nem hajlandóak a közös európai célkitűzésekre áldozni. A holland parlament például azzal küldte a brüsszeli arénába Jan-Peter Balkenende kormányfőt, hogy egymilliárd euróval csökkentse az ország költségvetési hozzájárulását. Miért pont annyival? Mert a politikusok megelégelték, hogy Hollandia, bár nem a leggazdagabb, az egy főre jutó befizetésben első helyen áll. És ha nem az első helyen áll, akkor nem vitatják az összeget?
A nemzeti jövedelemmel arányos uniós költségvetést a gazdagabb tagállamok takarékosságra hivatkozva csökkentik. Mintha legalábbis a hét évre szóló százmilliárdok oroszlánrészét nem ők használnák fel vagy mintha a felzárkóztatási támogatások egy része nem az ő iparukat, szolgáltatóikat gyarapítaná áttételesen. Persze, szó érheti a szegényebb tagországokat is, amelyek úgy vívták a számháborút, hogy szolidaritást várnak a gazdagabbaktól, miközben odahaza megfeledkeznek ugyanerről (elég például a magyar régiók közötti hatalmas különbségekre gondolni). A magyar miniszterelnök büszke arra, amit elért, és örvendetes is, hogy két hét alatt sikerült egymilliárd euróval fölsrófolni a Magyarországnak jutó támogatást. Ám arra hivatkozni, hogy nálunk csak Csehország áll jobban az egy főre jutó támogatásokban, enyhén szólva tapintatlanság. Mert mi következik ebből a megközelítésből? Hogy akik mögöttünk állnak, azok rosszabbul jártak? Hogy ők nem küzdöttek jól, netán legyőztük őket? A magyar politikusok nem tartoznak azok közé, akik a csúcson a költségvetési szerkezet, mindenekelőtt az agrárbüdzsé felülvizsgálatát szorgalmazták, pedig ma ez volna az igazi európai gondolat. Az agrárszubvenciók lebontásával ugyanis az EU nemcsak a versenyképesség fokozásának lisszaboni célkitűzéséhez közelíthetne, de egy csapásra a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), tágabban értelmezve a világpiac meghatározó szereplőjévé is válhatna.
