Az Európai Bizottság (EB) betiltotta az élő madarak, illetve a feldolgozott baromfihús importját Horvátországból, miután H5 típusú madárinfluenza-vírust azonosítottak a balkáni országban. A H5 variáns jelenléte nem jelenti azt, hogy az eddig több mint hatvan emberi áldozatot követelő H5N1 vírus is megjelent volna Horvátországban, a vizsgálatok még folynak egy brit laboratóriumban. Philip Tod, a brüsszeli testület egészségügyért felelős szóvivője azt is elmondta, hogy az EB az egész Európai Unióra kiterjedő tilalmat vezetne be az egzotikus madarak behozatalára, sőt a házi kedvencükkel utazóknak is fel kell készülniük nehezítésekre. A jelenlegi tervek szerint az importtilalom egy hónapra vonatkozna, majd az akkori helyzet értékelése után döntenének a hosszabbításról. A vadmadarak bevitelének tilalma akkor vetődött fel, amikor egy brit karanténban a H5N1 variáns miatt elhullott papagájt találtak (NAPI Gazdaság, 2005. október 25., 6. oldal). A Horvátországgal szemben életbe léptetett tiltásokkal megegyezőeket már Romániával, Törökországgal és Oroszország bizonyos részeivel szemben is alkalmaznak. (A témáról lásd még írásunkat a 7. oldalon.)
