Az elbocsátások az alkalmazottak egynegyedét érintik és a menedzsment szeretné, ha elsősorban önként távozók alkotnák a leépítendők csoportját, akiknek brit, másik fele francia alkalmazottak közül kerül -írja az eurohirek.hu.
Az Eurotunnel közleménye szerint a leépítésről hónapokon át egyeztettek az alkalmazottak képviselőivel. Az elbocsátandók között vezetők is lesznek, sőt a céget vezető tanácsból is küldenek el embereket. Az angol-francia tulajdonú vállalkozás tervei szerint a létszámcsökkentés 2006 júniusáig fejeződik be. A vállalkozás 6,1 milliárd forintos adósságot halmozott fel, hitelezőivel folyamatosan egyeztet a tartozás átütemezéséről. Az elbocsátások után az Eurotunnel 2300 alkalmazottat foglalkoztat majd.
A cég az év elején átszervezte járatainak szerkezetét, 15 százalékkal (71 ezerről 60 ezerre) csökkentve a teherszállító járatok számát. Ezzel az ellen a gyakorlat ellen lépett fel, amely szerint a fuvarozó cégek pótmegoldásként tekintettek az Eurotunnel teherszállító szolgáltatására, s csak akkor vették igénybe, ha a hajók nem tudtak átkelni a csatornán. Január óta a fuvarozó ügyfeleknek jó előre tájékoztatniuk kell szállítási terveikről az Eurotunnelt. Az állandó ügyfelek különféle előnyöket élveznek, s ha megállapodást is kötnek a céggel, akkor alacsonyabb fuvardíjjal, illetőleg kevesebb várakozási idővel kalkulálhatnak. A számok azt bizonyítják, hogy az új üzletpolitika az Eurotunnelnek is előnyös, mert munkája tervezhetővé válik, s a járatok számát a tényleges igényekhez tudja igazítani. (Az éves szerződéssel nem rendelkező cégeket valósággal büntetik, hiszen az ilyen vállalkozásoknak január óta 1100 eurót kell fizetniük egy fuvarért, szemben a tavalyi 550 euróval.)
Mindennek köszönhetően (a napokban ismertetett harmadik negyedévi eredmények szerint) az Eurotunnel árbevétele 1 százalékkal 208 millió euróra nőtt, annak ellenére, hogy a személyszállítás bevételei csökkentek.
