Lehet vitatkozni arról, mennyiben felel meg Törökország az EU tagsági feltételeinek, bár azt követően, hogy az Európai Bizottság ajánlása alapján az EU egyszer már pozitív választ adott a kérdésre, nincs sok értelme. Miután számos féket, garanciát beépített a tárgyalások folyamatába és azt is rögzítette, hogy egyhamar nem zárulnak le a csatlakozási tárgyalások, a további halasztásnak sincs sok értelme. Ha arra akarunk választ kapni, milyen megfontolások szólnak Törökország uniós tagsága mellett, érdemes megfordítani a kérdést, és megnézni, mit jelentene az Európai Uniónak, ha elutasítaná az ajtaján négy évtizede bebocsáttatást kérő Ankarát. Először is hitelvesztést, hiszen Törökország hatalmas lépéseket tett a jogállamiság megteremtése felé annak érdekében, hogy teljesítse a tagság feltételeit, köztük azokat is, amelyeket már testre szabottan számára állapítottak meg. Másodszor brutális nyíltsággal hozná az iszlám világ tudomására, hogy nem lehetséges értékközösség Európa és egy mohamedán ország között és - ami még fontosabb - az EU-országokban élő 18 milliós iszlám közösséggel, amelynek létszáma ráadásul hatalmas iramban növekszik. Európa számára éppen a mai körülmények között óriási az iszlám országok felé híd szerepét betöltő Törökország geopolitikai jelentősége. Mind többször halljuk a figyelmeztetést, hogy az EU-ban a túlkorosodás miatt hamarosan munkaerőhiány léphet fel és összeomolhat a szociális rendszer. A dinamikus, fiatal török társadalom éppenséggel megoldást kínálhat. Azt pedig Ankara már elfogadta, hogy az egy főre eső majdani uniós támogatások alacsonyabbak lesznek a mai tagokra jutó arányoknál és tudomásul veszi az esetleges letelepedési korlátozásokat is. Az elviselhetetlen anyagi teher érve tehát indokolatlan. Az iszlamizmus, a fundamentalista iszlám híveivel szemben az EU-ban gyökeret vert, az integráció szerves részeként működő, azzal teljes szövetséget vállaló Törökország példáját állítani - miért ne lehetne ez a XXI. század projektje?
