Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szokatlan összecsapáshoz vezetett az EU 2006-os költségvetési vitája az Európai Bizottság és az EU soros brit elnöksége között. Brüsszel 112,6 milliárd eurót javasol (a tényleges kifizetések szintjén), ami az EU bruttó nemzeti jövedelme 1,02 százalékának felel meg, ezt a brit javaslat 1,146 milliárddal csökkentené: 516 milliót a gazdasági növekedést, következésképen munkahelyet teremtő programokon takarítana meg és 429 milliót a kutatási alapokon. Az Európai Bizottság költségvetésért felelős tagja, Dalia Grybuaskaité bírálta Londont, hogy miközben a 2007–2013 közötti költségvetési megállapodást azért torpedózta meg, mert az aránytalanul többet fordít agrárkiadásokra, mint a versenyképességet növelő tételekre, addig a jövő évi tervezetben ennek az elvnek nyoma sincs. Éles, a nyilvánosság előtt zajló szóváltásban Iwan Lewis brit miniszter visszautasította, hogy Brüsszel nyíltan és igazságtalanul bírálja az elnökséget. A pénteki miniszteri találkozó első olvasatban foglalkozott a büdzsével és bár a tagállamok nagy többsége elfogadja a londoni számokat, Németország, Ausztria és Hollandia (mind nettó befizetők) tartózkodtak. Az éves költségvetésről általában késhegyig menő vita folyik a Tanács (a tagállamok miniszterei), a bizottság és az Európai Parlament (EP) között – utóbbi hozzájárulása nélkül nincs büdzsé. Az EP jelen lévő képviselője is jelezte elégedetlenségét, kiemelve, hogy a külkapcsolatok tételben előirányzott spórolás sem felel meg például az Afrikával szemben vállalt uniós kötelezettségnek.
A vita tehát folyik tovább, Londonnak nehéz időkre kell felkészülnie, az eddigi tapasztalatok alapján biztos, hogy a számok felfelé változnak majd. Tény, hogy az agrár- és a felzárkóztatási tételeken az új tagok nyomására nem akart kurtítani, másfelől viszont a 2006-os büdzséből már következtetni lehet a hosszú távú pénzügyi tervre is, sőt, ha arról nem sikerülne megállapodni, akkor a 2006-os számok mennek tovább, csupán az inflációval megemelve. És mivel a brit mezőgazdasági miniszter éppen a napokban ismerte el, hogy az agrárkiadások reformjára legkorábban egy évtized múlva kerülhet sor, ez végképp megkérdőjelezi Tony Blair miniszterelnök tárgyalási pozícióját, amely meghiúsította a megállapodást a júniusi csúcson.
