BUX 142459.25 0,51 %
OTP 46730 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kifulladt a német exportboom

2004. november 23. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A német statisztikai hivatal megerősítette az előzetes adatokat, amelyek szerint a harmadik negyedévben csak 0,1 százalékkal bővült a bruttó hazai termék (GDP) az előző három hónaphoz képest és éves összehasonlításban 1,3 százalékra lassult a növekedés. Ez a legkisebb növekedési ütem a tavalyi második negyedév óta, amikor csökkent a GDP. A gazdaság lefékeződésének oka, hogy a korábban a növekedés motorját jelentő export a harmadik negyedévben 1,1 százalékkal csökkent, miközben az import 4,3 százalékkal nőtt. A lakossági fogyasztás stagnált, ami akár jó hírnek is tekinthető, hiszen az előző negyedben 0,2 százalékkal csökkent. Kedvező hír viszont az állótőke-beruházások 4,1 százalékos, valamint a számítógépes szoftverekre és szerzői jogokra fordított összegek 2,0 százalékos bővülése.
Az elemzők az export visszaesését a magas olajár miatt bekövetkezett globális gazdasági lassulásra, s nem utolsósorban az euró dollárral szembeni megerősödésére vezetik vissza. Csupán a harmadik negyedévben mintegy harmadával mentek feljebb az olajárak és az euró egyre újabb árfolyamcsúcsokat állít fel. Ebben a helyzetben az elemzők nem várnak a negyedik negyedévben sem jelentős exportnövekedést, és a magas üzemanyagárak, valamint a magas munkanélküliség mellett nem lehet számítani a lakossági fogyasztás feltámadására sem. A német gazdasági minisztérium szóvivője tegnap mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy az export visszaesése ellenére folytatódik a gazdasági fellendülés Németországban.
Ebből a szempontból biztató, hogy az ugyancsak tegnap közzétett adatok szerint az eurózónában szeptemberben havi összevetésben 2 százalékkal nőttek az ipari megrendelések, szemben az elemzők várta 0,1 százalékos csökkenéssel. Éves összehasonlításban a szeptemberi rendelésállomány 8,2 százalékkal volt magasabb a tavalyinál. A legnagyobb európai gazdaság gyenge eredménye a hasonló franciával együtt elegendő volt ahhoz, hogy az eurózóna második negyedévi 0,5 százalékos növekedési ütemét 0,3 százalékosra húzza le. Hans Eichel német pénzügyminiszter szintén derűlátó hangot ütött meg tegnap: kijelentette, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány jövőre nem fogja túllépni a stabilitási paktumban megszabott 3 százalékos plafont. Ha ezt az ígéretet megvalósítják, Németország négy év óta először fog megfelelni e téren a maastrichti követelményeknek.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet