Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A mostani ígérkezik minden idők legköltségesebb választásának az Egyesült Államokban: a négy évvel ezelőtti 3 milliárd dollárral szemben 3,9 milliárdba kerül az elnök- és kongresszusi választás, ezen belül az elnöké egy független csoport, a Center for Responsive Politics adatai szerint 1,2 milliárdba. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy a gyakorlatban most először vizsgázik a 2002 óta hatályos McCain-Feingold törvény, amely megreformálta a kampányfinanszírozást. A jogszabály 2000 dollárra emelte az összeget, amit magánszemélyek adományozhatnak a jelölteknek kampányukhoz, de betiltotta az eddig szabályozatlan és ellenőrizetlen milliós támogatásokat, amelyeket vállalatoktól kaptak az országos pártok. Ez meghatározta az elnökválasztási kampány tónusát is, amely talán minden korábbinál aktívabban fordult az átlagamerikai és az ő pénztárcája felé – már most elárulhatjuk, hogy teljes sikerrel. A demokrata és a republikánus párt október közepéig több mint 1 milliárd dollárt gyűjtött be (a republikánusok 100 millióval többet a demokratáknál), ami szép teljesítmény, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a kampányukhoz járó állami támogatás mindössze 75-75 millió dollár.
A Financial Times szerint a magánszemélyek hozzájárulása a választásokhoz a négy évvel ezelőtti 1,5 milliárdról idén 2,5 milliárdra emelkedik. Ebből 617 millió dollár jut az elnökjelöltek kampányának, ami 106 595 támogató kétezer dollár alatti adományából jön össze. Bár sem George W. Bush, sem John Kerry nem gyanúsítható filmszínészi vonzerővel, 1989 óta senkinek sem sikerült hozzájuk hasonlóan felébresztenie a nők adakozó kedvét – ők adták a 200 dollár feletti hozzájárulások 28,9 százalékát.
Azonban ha összeadjuk a kampány állami támogatásának 150 millióját és az egyéni adományokból származó 617 milliót, még mindig messze vagyunk az 1,2 milliárd dolláros elnökválasztási kampánykiadástól. A különbözetre magyarázat lehet a kampányfinanszírozási reformtörvény bírálói által gyakran emlegetett kiskapu, miszerint az csak a jelöltnek vagy pártjának nyújtott közvetlen támogatást tiltja – vagyis a legkülönbözőbb politikai akcióbizottságok és érdekcsoportok – az úgynevezett 527-esek – gyűjtik be és továbbítják a vállalatoktól érkező milliókat a támogatásukat élvezőnek.
