Szeptemberben a tavalyit 12,5 százalékkal meghaladva 5,464 ezer milliárd jenes (50,44 milliárd dollár) szintet ért el a japán export – ez a legmagasabb érték azóta, hogy 1947-ben vezetni kezdték e statisztikát. Különösen erőteljesen emelkedett az ázsiai export, az áruk terén pedig a folyadékkristályos képernyők és az optikai berendezések 27,6 és az acélkivitel 20,5 százalékos megugrása volt meghatározó. Szezonálisan kiigazítva azonban az export még így is 2,3 százalékkal elmaradt az előző havitól, ami egyes szakértők szerint arra utal, hogy a kivitel elért a csúcsra, és – különös tekintettel a világgazdaság várható lassulására – ezután csökkenni fog. A tokiói pénzügyminisztérium azonban a következő hónapokban nem számít ilyen fordulatra, bár a külkereskedelmi mérleg többlete is csökkent: 21,8 százalékkal az augusztusihoz viszonyítva, de így is 12,7 százalékkal meghaladta a tavaly szeptemberit.
