Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az EU-tagállamok mindeddig nem tudtak megállapodásra jutni a miniszteri tanácsban érvényesülő szavazati rendszer és a vétójogok kérdésében. Az országok többsége kész módosítani a nizzai szerződést, Lengyelország és Spanyolország azonban ragaszkodik előnyös helyzetéhez. A két országnak együtt 54 szavazata lenne, jóllehet népességük együttesen is kisebb, mint Németországé, amelynek be kellene érnie 29 szavazattal. Erre kínálna igazságosabb megoldást az alkotmánytervezet, amely szerint a többséghez a tagországok felére van szükség, feltéve, ha az uniós lakosság legalább 60 százalékát képviselik.
A többi nyitott kérdés is fontos, de ezekben jobbak a kompromisszum esélyei. Ezek ismeretében furcsa, hogy a soros olasz elnökség által az utolsó pillanatban asztalra tett új javaslat a közös külpolitika tekintetében nem akar tudni arról, hogy London ragaszkodik vétójogához a kül- és biztonságpolitikában, és ugyanez vonatkozik a nemzetközi érvénnyel is bíró adópolitikára. Róma a költségvetés ügyében nagy engedményt tett a tagországoknak az Európai Parlament rovására, amely elveszítené vétójogát az EU költségvetésében. A brüsszeli bizottság összetétele ügyében érvényesülni látszik az „egy ország, egy biztos” elv, legalábbis 2014-ig, ezt követően 15 szavazati joggal bíró tagja lesz a testületnek, rotációs alapon.
Közel a megegyezés a közös védelempolitika terén: a semleges országok föladták ellenkezésüket, miután rájuk nem vonatkozik a kötelező segítségnyújtás, ha valamelyik tagállamot támadás érne. A magyar külpolitika sikereként az alkotmány minden jel szerint kitér a „kisebbségekhez tartozó személyek jogainak” garantálására, aminek inkább jelképes, mintsem gyakorlati előnye lesz, de a több tagállamban tabunak számító kérdésben ez is eredmény. Az alkotmány kérdése mindenesetre eddig háttérbe szorította a gazdasági növekedés előmozdítását célzó infrastruktúra-fejlesztési programot, pedig arról szintén most kell dönteni.
