Lemondott a Kreml kabinetfőnöke, akit az államfő és a miniszterelnök után a legbefolyásosabb politikusnak tartottak Oroszországban. Alekszandr Volosin távozását az orosz lapok annak tulajdonítják, hogy közel állt a sikkasztás és adócsalás vádjával letartóztatott Mihail Hodorkovszkijhoz, a Jukosz olajcég legnagyobb részvényeséhez és vezérigazgatójához. Bár Mihail Kaszjanov kormányfő, óvott a pániktól, a befektetőket nem sikerült megnyugtatnia. A Jukosz-részvények árfolyama tegnap délelőtt 7,71 százalékot zuhant Moszkvában, miután nyilvánosságra került a hatóságok újabb fellépése. Az ügyészség ugyanis a bírósághoz fordult, kérve, érvénytelenítse azt a választást, amelynek eredményeképpen Vaszilij Sahnovszkij, a Jukosz-Moszkva elnöke az orosz felsőház tagjává vált. A vállalat 4,5 százalékos tulajdonosát adócsalással vádolják, de az evenkek autonóm körzetének parlamenti képviselőjeként immunitást élvez. Sahnovszkij helyére eddigi helyettese, az amerikai Steven M. Theede került a cégnél, akit vélhetőleg nehezebben tudnának eltávolítani a hatóságok, mint egy oroszt.
A botrány a Reuters által megkérdezett elemzők egybehangzó véleménye szerint nem veszélyezteti Oroszország pénzügyi stabilitását, de megállíthatja a külföldre menekített orosz tőke hazatelepülésének folyamatát és a külföldi tőke beáramlását. Márpedig a befektetések eddig dinamikus bővülésének lefékeződése rontaná a középtávú növekedési kilátásokat és az ország hitelbesorolását is. A szakértők szerint még mindig mintegy 240 milliárd dollárnyi orosz magántőke fekszik külföldi offshore cégekben. A pénz kivándorlása korábban olyan méreteket öltött a politikai, a vagyon- és a közbiztonság hiánya miatt, hogy a kilencvenes évek közepén évente mintegy 23 milliárd dollár hagyta el az országot. Ahogy a politikai és a gazdasági helyzet stabilizálódott és a reformok elkezdték éreztetni hatásukat, ez a folyamat annyira lelassult, hogy tavaly a nettó tőkekiáramlás már csak 8 milliárd dollár körül volt. Nagymértékben ennek köszönhető, hogy több mint 10 százalékkal emelkedtek a beruházások, amelyek révén az idei év első kilenc hónapjában több mint 6 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék.
