A lengyel kormány elfogadta a jövő évi költségvetés módosított tervezetét, amely a kiadások terén nem fedezi a tárcák igényeit, az elemzők viszont így is ijesztőnek tartják a hiány megugrását. Mint Jerzy Hausner gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter közölte, a terv az idei 38,7 milliárd zloty után maximum 45,5 milliárdos (11,8 milliárd dollár) költségvetési hiányt engedélyez. A szakértők azonban figyelmeztetnek: a büdzsé könyvelésének most bevezetett módosításai nélkül a deficit elérné a 60 milliárd zlotyt, vagyis a hiány a GDP-hez viszonyítva az idei 4,8 százalékról 7 százalék fölé emelkedne - írta a Reuters. Aggasztónak tartják, hogy nyoma sincs a költségvetés mélyreható reformjának és a szociális kiadások radikális csökkentésének. Emellett úgy vélik, hogy irreálisak a sarokszámok: túl optimista a várható bevételeket és az adósságszolgálat költségeit illetően egyaránt, s kérdéses a jövőre 5 százalékos GDP-növekedés tervezése azon az alapon, hogy 3,7 százalékra zuhannak a kamatok.
A Rzeczpospolita című lengyel lap beszámolója szerint Hausner hangsúlyozta, hogy a hiány mindenképpen csak kevesebb lehet a meghatározott összegnél és mindent megtesznek annak érdekében, hogy csökkentsék azt, de az újságírók kérdéseire válaszolva beismerte: nem számít lényegesen kisebb deficitre.
A lengyel kormány tájékoztatási központja pénteken bejelentette, hogy június végére a költségvetés hiánya 23,8 milliárd zlotyt ért el, ami az egész éves előirányzat 61,5 százaléka. A privatizációs bevételek csupán 1,2 milliárd zlotyt tettek ki, az éves terv 15,8 százalékát.
