ä BARABÁS T. JÁNOS
A Jukosz-ügy, és különösen elhúzódása nem tesz jót sem Oroszország imázsának, sem a befektetői légkörnek - jelentette ki tegnap Mihail Kaszjanov miniszterelnök, egy nappal azután, hogy a bíróság elutasította a letartóztatásban lévő Platon Lebegyev szabadlábra helyezését. Az olajtársaság fő tulajdonosának, a Menatep banknak az elnökét egy 1994-es privatizációs ügylet során elkövetett sikkasztással vádolják. A kormányfő hangsúlyozta, nem akar beavatkozni az igazságügyi szervek munkájába, de megismételte: nem tartja helyesnek, hogy gazdasági bűncselekmények gyanúsítottjait őrizetben tartsák. A beteg Lebegyevet egy kórházból vitték a hírhedt Lefortovo börtönbe három héttel ezelőtt. A cég elleni támadás igazi célpontja sokak szerint Mihail Hodorkovszkij, a legnagyobb orosz olajtársaság, a Jukosz elnöke és az ország leggazdagabb embere, aki azzal hívta ki maga ellen a Kreml héjáinak haragját, hogy a liberális ellenzéki pártokat támogatja. A milliárdos attól tart, hogy újabb letartóztatásokra és házkutatásokra kerül sor vállalatánál, amely ellen már az adócsalás vádja is felmerült.
Oroszország vezető üzletemberei és polgárjogi aktivistái a hét elején ritka szövetségben, közösen intéztek levelet Vlagyimir Putyin államfőhöz. Ebben leszögezik, hogy az országnak „társadalmi szerződésre” van szüksége, amelyben az államnak felelősséget kell vállalnia a rendszerváltás eredményei, így a privatizációs döntések és a demokratikus intézmények védelméért. Az üzletemberek a maguk részéről készek szociális és erkölcsi felelősségvállalásra, elkötelezik magukat az átláthatóság és az adók befizetése mellett, s fellépnek a korrupció ellen.
Az ügyben némi meglepetésre a washingtoni kormány is állást foglalt: Alan Larson külügyminiszter-helyettes közölte: a jelen helyzetben igen fontos lenne, hogy az orosz vezetés megerősítse, elkötelezett a WTO alapelvei, a tulajdonosi jogok sérthetetlensége és a jogállamiság mellett. Larson szerint felmerül a kérdés, milyen hatással lesznek a legutóbbi események a gazdasági reformokra. Ebben a hónapban, mint a Bloomberg megjegyezte, a Forbes magazin listáján szereplő 17 orosz milliárdos közül kilencnek a cégei ellen indítottak nyomozást.
