A 2001-ben regisztrált 3 millióról tavaly 13,5 millió euróra emelkedett a Vatikán költségvetésének hiánya. A deficit megugrása a korábbi nyolc szufficites év után két okra vezethető vissza. Az egyik az, hogy a pápai állam is úgy járt, mint a világ más befektetői, azaz drámaian zuhant az általa felvásárolt értékpapírok árfolyama. A másik ok a városállam fenntartási költségeinek növekedése. Az egyházi szexbotrányok a félelmekkel ellentétben nem vették el a hívők adományozókedvét - 1,8 százalékkal több jött össze az adományokból 2002-ben, mint az előző évben. Egyes püspökségek vagyonát ugyanakkor alaposan megcsapolták a pedofíliával vádolt papok jogi védelmének költségei, különösen az Egyesült Államokban. A Szentszék teljes bevétele tavaly 216,6 millió euró volt, kiadásai pedig 230,1 millióra rúgtak, ami kevesebb, mint amivel egyes püspökségek gazdálkodnak - mutatott rá a Reuters.
