Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Akár száz évbe is beletelhet, mire az Európai Unió új tagjai felzárkóznak az EU egy főre eső GDP-jéhez – erre a következtetésre jutott az Economist brit hetilapot is kiadó társaság gazdaságkutató intézete (EIU). Ez persze a borúlátó forgatókönyv eredménye, de a legkedvezőbb feltételek esetén is legfeljebb a felére csökkenthető az évszázad. Magyarország a középmezőnyben van: ha sikerül kihasználnia a tagság nyújtotta előnyöket, akkor 34 év alatt hozhatja be az EU átlagát; Ciprus, Szlovénia, Észtország és Málta előzi meg.
A tanulmány a következő négy évben 4-4,1 százalékos magyar növekedési ütemmel és évi 3,5 és 4,0 milliárd dollár körüli működő tőke beérkezésével számol. Az infláció 2007-re 3,1 százalékra csökken és az ország addigra általában megfelel az euró bevezetése feltételeinek. A jelentés figyelmeztet, hogy a viszonylag magas bérszínvonal a csatlakozással tovább emelkedhet, ami rontja majd az ország versenyképességét. A tagságból eredő kötelezettségek (intézményépítés, környezetvédelmi normák átvétele) teljesítése, továbbá a közlekedési infrastruktúra javítása a GDP 1–1,5 százalékával terheli a költségvetést. Az EIU 315 nemzetközi cégvezetőt is megkérdezett, akiknek 23 százaléka vélte úgy, hogy Budapest válik a régió üzleti központjává. Az első helyen Prága (41), a másodikon Varsó (28) áll.
Ha a tagjelöltek nem élnek megfelelően a tagság nyújtotta előnyökkel, akkor évi 3 százalékos növekedési ütem és a mai, változatlanul hagyott gazdaságpolitika mellett több, mint 90 évbe telik, mire elérik az EU GDP-jét. De a jelentés éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a tagság előnyeit kihasználva jó gazdaságpolitikai stratégiával, amelyet megfelelő intézményi háttér támogat, ez az idő a felére csökkenthető. A két legfontosabb növekedési forrás a szegényebb tagjelöltek számára az EU regionális segélye és a külföldi közvetlen befektetés. Ez utóbbi fokozható, ha sikerül rövid időn belül érvényesíteni az EU stabil jogi kereteit. A korábbi bővítésekből tanulságul szolgál a görög és az ír példa. Athén a tagság első tíz esztendejében semmit sem dolgozott le hátrányából, részben a liberalizáció elmaradása miatt, míg Dublin a piac megnyitásával, a működő tőkének az országba vonzásával elérte, hogy mára az egy főre eső GDP-je 20 százalékkal haladja meg az EU átlagát.
