A márciusi 88,1-ről 86,6 pontra gyengült áprilisban a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet által készített, hétezer nyugatnémet vállalat vezetőinek megkérdezésén alapuló index. A romlás azért különösen meglepő, mert a válaszok többsége Bagdad amerikai elfoglalása után érkezett be, s az elemzők azt várták, hogy a háború gyors befejezése miatt emelkedni fog az index: a Dow Jones esetében 88,5 pont volt az előzetes konszenzus. Márciusban szintén csökkent már az érték, amit akkor a geopolitikai feszültségeknek és a magas olajárnak tulajdonítottak. Gernot Nerb, az intézet vezető közgazdásza szerint a mostani süllyedésbe belejátszhatott az euró erősödése, ami rontja az exportőrök helyzetét, de alapjában véve a német gazdaság mély problémái határozzák meg az üzleti hangulatot. A kötvénypiaci határidős kötések tanúsága alapján az Ifo-index alakulása fokozta azt a várakozást, hogy az Európai Központi Bank (ECB) kamatot csökkent. Elemzők szerint júniusban 25 bázisponttal mérséklődhet a március óta 2,50 százalékos irányadó repokamat.
Az index romlása bizonyos értelemben kapóra jön Gerhard Schröder kancellárnak, aki kemény harcot vív saját pártján belül az általa javasolt reformterv elfogadtatásáért. Az Agenda 2010 nevű program szerkezeti reformokkal, így elsősorban az elbocsátási szabályok kismértékű lazításával és a munkanélküliségi juttatások lefaragásával adna lendületet a gazdaságnak, de a szociáldemokraták domináns balszárnya erősen bírálja az elképzeléseket, mivel ezek terheit épp a szegényebb rétegek viselik. Június elején rendkívüli pártkongresszust tartanak az ügyben, és Schröder tegnap már lemondással is fenyegetett arra az esetre, ha a küldöttek jelentősen módosítanák a tervet. Wolfgang Clement gazdasági miniszter tegnap közölte, hogy a kormány 1-ről 0,75 százalékra csökkenti idei GDP-növekedési prognózisát. Az eredeti szám 1,5 százalék volt, de az előrejelzés a második változtatás után is még mindig túl bizakodónak tűnik, a hat vezető gazdaságkutató intézet ugyanis 0,5, az OECD pedig csak 0,3 százalékot jósol.
