Az elsősorban fotónyersanyagokat gyártó amerikai cég az év első negyedében 12 millió dollár, részvényenként 4 cent nyereséget ért el, szemben a 2002. hasonló időszakában felmutatott 39 millió dollárral, illetve 13 centtel. A rendkívüli tételeket nem számítva az EPS 14 cent lett, ami 1 centtel jobb a vártnál. Az első negyedévi számokat lerontotta, hogy a tradicionálisan erős húsvéti szezon az idén a második negyedévre esett. A Kodaknak amúgy sem mennek túl jól a dolgai, hiszen mind többen térnek át a digitális fényképezésre, a hagyományos filmek piacán a Fuji veszélyezteti pozícióit, ráadásul az utazási kedv is visszaesett. (A cég éppen ezért más területekre, az egészségügyi képalkotás-üzletágba, illetve a digitális kamerák gyártásába fektetett nagy összegeket.)
A Kodak bejelentette, hogy amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, a második negyedévi EPS 60-80 cent lehet, az éves részvényenkénti eredmény pedig a januárban közölt 2,35-2,95 dolláros prognózis-sáv alsó széléhez lehet közelebb.
