A Fortune magazin listáján szereplő ötszáz legnagyobb amerikai vállalatnál az összesen 13 673 vezetői pozícióból 2140-et töltenek be nők - derül ki a Catalyst kutató és tanácsadó cég felméréséből. Ez 15,7 százalékos arányt jelent, vagyis a ráta folyamatosan emelkedik: 2000-ben 12,5 százalék volt, 1995-ben pedig - amikor a cég először végzett ilyen vizsgálatot - még csak 8,7 százalék.
A Catalyst szerint ha fennmarad az arány eddigi lassú, de biztos növekedése, a nők és a férfiak 2041-re kerülhetnek paritásba a döntéshozatali pozíciókban. Sheila Wellington, a cég elnöke szerint azonban még túl korai volna jóslásokba bocsátkozni arról, megvalósul-e az 50-50 százalékos arány - írta a Reuters. Hét éve az ötszázból még csak egy nagyvállalatnak volt női vezérigazgatója, azóta ez a szám hatra emelkedett. Női főnök áll három technológiai társaság, nevezetesen a Hewlett-Packard számítógépgyár, a távközlési eszközöket előállító Lucent Technologies és az irodai eszközöket gyártó Xerox, valamint az Avon Products kozmetikai cég, a Mirant energiakereskedelmi vállalat és a Golden West Financial bank élén. A kereseteket tekintve a nők sokkal jobban lemaradnak a férfiak mögött, mint a magas pozíciók betöltésében: az ötszáz vállalatnál kifizetett együttes vezetői javadalmazásokból csak 5,2 százalékkal részesülnek. Igaz, a helyzet e téren is javul, hiszen az arány 2000-ben 4,1, 1995-ben pedig mindössze 1,2 százalék volt. Az alacsony ráta egyik oka az, hogy míg a férfi vezetők zömmel olyan tisztségekben dolgoznak, ahol a vállalati eredményekért felelősek, addig a nők többségének a kevésbé jól fizetett személyzeti munkakörök jutnak.
(NAPI)
