BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Javultak a tagjelöltek pozíciói

2002. december 18. szerda, 23:59

A múlt heti koppenhágai csúcstalálkozón az Európai Unió leendő tagjai jelentősen javították pozíciójukat, elsősorban a mezőgazdaság terén, ahol különösen Magyarország áll jól, mivel 2005-ben az új tagok közül itt lesz a legmagasabb az egy főre jutó támogatás - áll a bécsi nemzetközi összehasonlító gazdasági intézet (WIIW) tegnap ismertetett jelentésében. E szerint egy magyar mezőgazdasági termelőre 2005-ben közel 2500 euró támogatás jut, ami részben az EU agrárköltségvetéséből, részben a vidékfejlesztés területéről átcsoportosított pénzből, részben hazai költségvetési forrásból fog származni. A második helyen álló Csehországban az egy főre eső summa csak 1700 euró lesz, Szlovákiában 1300-1400 euró. A sor végén Lengyelország és Szlovénia áll, ahol a termelőknek be kell majd érniük 500, illetve 400 euró körüli összeggel.
A WIIW a koppenhágai csúcs egyik legnagyobb eredményének azt tekinti, hogy az EU hajlandónak bizonyult pénzeket átcsoportosítani a pályázat útján elnyerhető támogatások keretéből a közvetlen szubvenciókra. Ez ugyanis csökkenti az adott ország saját költségvetéséből való finanszírozás terheit, habár hosszabb távon hátrányt jelenthet a fejlesztések terén.
A fejlemények alapján az intézet - korábbi félelmével ellentétben - már úgy látja, hogy az új tagok kezdetben sem lesznek nettó befizetők. Ehhez a közép-európai országok esetében az szükséges, hogy a pályázatokkal igényelhető EU-támogatási alapoknak 2004-ben legalább 44, 2005-ben 30, 2006-ban pedig 18 százalékát megszerezzék. Az EU mindazonáltal nem fog belerokkanni a bővítésbe, mivel az új tagoknak nyújtott nettó támogatás 2005-ben az intézet szerint a jelenlegi tizenötök együttes GDP-jének mindössze 0,8 százalékát teszi majd ki.
(NAPI)

Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet