A német vállalatvezetők túlnyomó többsége igen gyengének ítéli a kormány teljesítményét. A kabinet gazdasági tanácsadói minimális növekedést jósolnak 2003-ra, s szerkezeti reformokat sürgetnek. Egy üzleti index recessziót vetít előre 2003-ra. Idén és jövőre az állami adóbevételek várhatóan 31 milliárd euróval maradnak el a korábbi tervtől.
A német üzleti vezetők több mint négyötöde elégedetlen a szeptemberi választások után hatalmon maradt vörös-zöld koalícióval. A Handelsblattban megjelent felmérés szerint a megkérdezett 800 menedzser 81 százaléka a „gyenge” vagy „nagyon gyenge” minősítést adja a kormánynak, amely így az egytől ötig terjedő skálán (ahol az egyes a legjobb osztályzat) 4,1-es átlagot ért el. Ilyen rossz megítélése még soha nem volt Gerhard Schröder kormányának - írta a Reuters. A visszaesés fő oka, hogy a kabinet a választási ígéretekkel szemben adókat emel és növelni kívánja a társadalombiztosítási hozzájárulásokat is. A vezetők 80 százaléka úgy véli, hogy az elkövetkező hónapban romlani fognak az üzleti feltételek Németországban, és 53 százalékuk jelezte: vállalata a beruházások visszafogására készül. Az előző, októberi felmérésben e két szám még csak 65, illetve 43 százalék volt.
A kormány „öt bölcs” néven ismert gazdasági tanácsadó testülete közzétette éves jelentését, amely szerint a bruttó hazai termék (GDP) idén mindössze 0,2, és jövőre is csak 1 százalékkal bővül. Ez rosszabb a hat vezető gazdaságkutató intézet közös előrejelzésénél, amelyben 0,4, illetve 1,4 százalék szerepel. A bölcsek élesen bírálták a kormányt, mondván, a gazdasági dinamizmus hiánya sokkal inkább szerkezeti, mintsem ciklikus okokra vezethető vissza. A testület ezért mélyreható strukturális reformokat szorgalmaz, köztük az adók és a nem bérjellegű munkaköltségek csökkentését, a munkaügyi szabályozás lazítását, a munkanélküliségi segélyre való jogosultság 12 hónapra történő korlátozását, valamint a versenyelvű szolgáltatások bevezetését az egészségügyben. A kormány egyébként épp kedden döntött egy olyan bizottság felállításáról, amelynek jövő őszig kell elkészítenie javaslatait a jóléti rendszer átalakításáról.
Meglehet, hogy még a bölcsek is túl derűlátónak bizonyulnak. A ZEW gazdaságkutató intézet által készített, az üzleti várakozásokat tükröző index ugyanis novemberben 4,2 pontra zuhant az októberi 23,4-ről. Wolfgang Franz, a ZWE elnöke szerint a drámai változás arra utal, hogy 2003 első fele a német gazdaság mélyrepülésének ideje lesz. A mostaninál alacsonyabb értéket utoljára 16 hónapja regisztráltak.
A kormány tegnap közzétette az adóbevételekre vonatkozó új előrejelzését. Eszerint a teljes államháztartás adóbevételei idén 439,4 milliárd eurót tesznek ki, ami 15,4 milliárddal kisebb az előző, májusi számítás végösszegénél. Jövőre 458,5 milliárd euró adóbevétel várható, ez a májusi prognózishoz képest 16 milliárdos csökkenés. Hans Eichel pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy idén a szövetségi büdzsé hiánya 35 milliárd euró körül lesz, szemben az előirányzott 21,1 milliárddal. Eichel a jövő héten terjeszti elő az idei pótköltségvetést.
P. Z.
