Bár a koalíciós tárgyalások hivatalosan csak tegnap este kezdődtek meg, a szociáldemokraták és a zöldek már napközben is egyeztettek a fiskális elképzelésekről. A tárgyalások alaphangját a pénzügyminisztérium adta meg, bejelentve, hogy jövőre a korábban alapul vett 2,5 százalék helyett már csak 1,5 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál.
Gerhard Schröder kancellár szerint a bevételek vártnál gyengébb emelkedésére a kiadások és bizonyos támogatások lefaragása a megfelelő válasz. Schröder ezzel határozottan kiállt pénzügyminisztere, Hans Eichel mellett, aki előzőleg közölte: kész lemondani, ha a régi-új koalíció a takarékoskodás helyett inkább az adóemelések mellett dönt.
A múlt héten az SPD több prominense javasolta a dohány-, a jármű-, az öko- és az örökösödési adók növelését, valamint a hét éve eltörölt vagyonadó újbóli bevezetését, de most úgy fest, ezek helyett a takarékosságra kerül a hangsúly. Eichel kitart amellett, hogy a szövetségi büdzsé 2006-ig egyensúlyba kerüljön, e program állomásaként a hiánynak az ez évre előirányzott 21,1 milliárd euróról jövőre 15,5 milliárdra kellene csökkennie. A legújabb számítások szerint azonban a deficit a vártnál alacsonyabb adóbevételek miatt 10 milliárd euróval magasabb lesz, ha nem módosítják a fiskális politikát. A lyuk betömése kapcsán számos intézkedés jött szóba, így a lakásépítési támogatások kurtítása, a munkanélküli-segély csökkentése, bizonyos ökoadó-kedvezmények eltörlése, a mezőgazdasági szubvenciók korlátozása, a befektetési társaságok számára a kötelező minimumadó bevezetése, az agrártermékek jelenlegi - a normálrátánál alacsonyabb - áfakulcsának emelése, továbbá a hadi kiadások visszafogása, ami elsősorban a 73 darab Airbus katonai szállítógép beszerzésére vonatkozó tervet érintheti.
Ha a jövő évi számokról sikerül megállapodni, Eichel még mindig nem nyugodhat meg. A Der Spiegel arról számolt be, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint idén a szövetségi költségvetés hiánya 13 milliárd euróval nagyobb lehet a tervezettnél, a teljes államháztartás deficitje pedig a bruttó hazai termék (GDP) 3,3-3,5 százalékára rúghat az előirányzott 2,9 százalék helyett. A pénzügyminiszter tegnap kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy szükség lehet-e idén pótköltségvetésre, bár megjegyezte, hogy az adóbevételek mostanában valamivel jobban alakulnak. A Handelsblatt kormánykörökből úgy értesült, hogy a nagyobb hiányt majdnem teljes mértékben új hitelek felvételével finanszírozzák. Michaele Schreyer, az EU brüsszeli bizottságának költségvetési ügyekért felelős tagja leszögezte: Németországnak számítania kell szankciókra, ha a hiány túllépi a stabilitási paktumban rögzített 3 százalékos limitet.
P. Z.
